Bezárkózva?

gyertyaláng

http://emilith.blogspot.com/

Tudom, eltűntem :( NE HARAGUDJATOK!

2 / 5. Rész : Menjünk haza

Gyakorlatilag el sem hittem, hogy újra előttem áll, ugyanúgy néz ki mint régen és a kezét felém nyújtja... Egyedül a hangja volt más de nem érdekelt. Felálltam és az első dolgom volt, hogy a karommal átfontam a derekát és szorosan megöleltem.

Éreztem, hogy egy könnycsepp gördül le az arcomon a boldogságtól, hogy érezhetem a hozzám simuló, meleg testét, hogy újra a karjaim közt van a törékeny test. Hogy érezhetem a szívdobbanásait a mellkasomon és, hogy itt van velem.

- Istenem... - szagoltam bele hosszú hajába. A nyakába fúrtam az arcom és nem mertem elhinni, hogy itt van velem.

- Szeretlek! - suttogta és belecsókolt a nyakamba. Az ajkai ugyanolyanok voltak mint az emlékeimben. Puhák, melegek és elengedhetetlenek.

- Én is Szeretlek! - mondtam azonnal és a karjaimat szorosabban fontam köré. Azonnal meg akartam csókolni de Keri azonnal szétszedett minket.

- IStenem, Emili! - ugrott a nyakába könnyes szemekkel. - Annyira hiányoztál!

- Tudom... - lehelte Em. Bill is Georgék is felálltak és ők is megölelték szerelmemet. Ideges lettem. Önző voltam de nem érdekel. Még is csak az én barátnőm! Nekem kellett volna ölelgetnem.

De mégis hagytam és csak csendben csodáltam Emili minden mozzanatát ami még inkább lenyűgözött mint régen.

- Szóval? Táncolunk? - kérdeztem miközben mögé léptem. A többiek elengedték így szembe fordulhatott velem.

- Nem megyünk haza? - súgta a fülembe amitől azonnal beindultam. - Tudom, hogy ma van a szülinapotok és együtt akarjátok tölteni...

- Én most veled! - tettem az ujjam a szájára. Megpuszilta ettől én csak még inkább beindultam és ez kezdte elvenni az eszem. - Bill, ugye nem baj ha elmegyünk? - néztem az öcsémre.

- Nem! - mosolyodott el. - De holnap azért szeretnék én is beszélni Emmel.

- Ahogy én is... - mosolygott Keri is.

- Persze! - mondta Emili és már el is indultunk. Kimentünk a klubból, felhívtam az egyik sofőrt, hogy jöjjön értünk ( mert ugye én nem autóval jöttem ) és már mentünk is haza. A kocsiban azonnal közel húztam, ő nyugodtan a mellkasomnak döntötte a fejét és átkarolta a derekamat. Halkan sóhajtott mikor a derekát kezdtem az ujjammal simogatni amitől elmosolyodtam.

- Hihetetlen, hogy itt vagy... - mondtam.

- Végig itt voltam... - mondta halkan. - Mindent láttam...

- Sajnálom a... drogos dolgot... - nyeltem nagyot.

- Helyes! - puszilta meg az arcom.

- Milyen ez az egész? - kérdeztem.

- Furcsa... De nem hiszem, hogy ecsetelni szeretném... - mondta és éreztem, hogy megremeg a kezemben. Nem is csodálkoztam, elvégre meghalt...

- Rendben! A lényeg úgy is az, hogy most itt vagyunk... - csókoltam bele a hajába. Igaz, hogy már alig bírtam ki, hogy hozzá ne érjek a szájához, de úgy gondoltam, hogy azt majd otthon. Ha most megcsókolom akkor tuti, hogy nem bírom ki hazáig, hogy ne vetkőztessem le.

- Sajnálom, hogy apám olyan bunkó volt... - megint megremegett.

- Nem a te hibád... A szüleidé... - próbáltam megnyugtatni. - De tényleg beszéljünk inkább arról, hogy itt vagy a karjaimban...

- Amit imádok! - bújt közelebb.

*** Emili ***

Lehunytam a szemem és mélyen beszívtam az illatát. Hihetetlen volt újra magam körül érezni a karjait, hogy mennyire szeret. Már alig vártam, hogy hazaérjünk és együtt lehessünk.

- Én is! - értett egyet és megint megsimogatta a hasam a csípőcsontom közelében. Megremegtem és megint fellángolt bennem a vágy. Furcsa volt újra ezeket érezni, elvégre egy teljes éve csak Tom fájdalmát érezhettem. Az is furcsa volt, hogy a mellkasomban a kalimpálás ritmust váltott ettől... meg persze, hogy volt kalimpálás. Volt pulzusom... éltem...

- Megjöttünk! - fordult hátra a sorfőt.

- Köszi Jack! - mondta hálásan Tom és már ki is szálltunk. Az ajtónál már nem csak a saját hanem az ő izgalmát is érezhettem.

******************************************************************

Sziasztok!

Hát remélem, hogy tetszik a rész és, hogy még izgultok egy kicsit... Őszintén megmondom nekem nem jön be annyira... Sztem nem lett a legjobb... na mind1...

A lényeg akkor is az, hogy KÖSZÖNÖM az összes komit :)

Roxy97, Eyeliner, zoeey, cukorka, blair18, szamii

2 / 4. Rész : Boldog Szülinap???

Annyira de annyira nem voltam ráhangolódva az ilyen zavaros beszélgetésre, ráadásul az agyam is felhúzta ez az egész. Valamelyik, hülye, sápitozó rajongó, akik soha nem tudnak uralkodni magukon, valahogy kiderítették a számom...

Fantasztikus... Cserélhetek telefont...

Felsóhajtottam és leültem egy bárszékre. Megrendeltem végre az italom és inni kezdtem. Elvégre is ma volt a szülinapom... Még ha nem is voltam éppen boldog, legalább kikapcsoltam az agyam. Ez jó kis alkalom volt a bulizásra.

- Tom... - ült le mellém Bill aggódva.

- Baszki Bill... le kell cserélni majd a telefonom... - mondtam unottan és belekortyoltam a páleszbe.

- Mert, hogy? - csodálkozott. - De amúgy is... Mi a bajod? Bemenekülsz és máris iszol? Istenem... Ne ereszd már le magad ennyire oké? Minden rendben lesz és...

- Fog már be! - kiabáltam rá megint. Senkihez sem volt kedvem... Emilit akartam végre látni. Végre a karomban akartam tartani... elegem volt abból, hogy nincs velem és nem oszthatom meg vele a szülinapomat...

- Te fogd be! - kiabált rám Bill ami nagyon meglepett. Soha nem volt ilyen. - Elegem van ebből az önsajnálatból, oké... Emili meghalt! Oké... megértem, hogy akkor kiborultál de most mát bármelyik pillanatban itt lehet! Hát tényleg nem érted, hogy minden okod meg van az örömre?

- De miért nincs már a karo... - és akkor leesett. - Basszus a telefon! - kaptam utána hirtelen. Bill nagyon furcsán nézett, én meg azonnal keresni kezdtem a fogadott hívásoknál. Ott is volt a száma.

- Bazd, Tom! Minek tetted le? - akadt ki benne a hang. Nem a megszokott volt de most mát tudtam, hogy ő az. Iszonyatos boldogság söpört át a testemen amit Bill is észrevett.

- Emili! Emili! Te vagy? Kérlek mond, hogy te vagy az!!!! - kiabáltam a telefonba izgatottan. Bill elkerekedett szemekkel figyelt aztán  elmosolyodott a gyerekes reakciómon.

- Csak, hogy leesett... De mégis mi a francot gondoltál? - az a hangsúlyozás... Örökre hallani akartam.

- Hát, én...

- Tudod mit... Mond meg hol vagytok és azonnal ott vagyok! - jelentette ki.

- Ahova akkor vittünk mikor megérkeztél... - mondtam és eszembe jutott az emlék... Jaj amikor hozzám simult... Na már megint... Érezem, hogy keményedik. Iszonyatosan ki voltam éhezve Emilire. Baromira hiányzott és mindenestül...

- Oké... Mindjárt ott vagyok! - mondta és letette a telefont. Onnantól kezdve olyan hiperaktív érzés jött rám, amit én még soha életemben nem éreztem.

- Idejön! - mondtam boldogan.

- Én mondtam! - mosolygott Bill és elszégyelltem magam.

- Bocs, nem kellett volna kiabálnom!

- Elfogadva! - mondta és lepacsiztunk. Elmentünk a többiekhez. Elmondtam nekik, hogy Em azonnal itt lesz mire csak mosolyogtak. Keri hihetetlenül boldog volt.

- Jó kis szülinap lesz nem? - kérdezte Gustav mosolyogva.

- A legjobb! - értettem egyet és folyamatosan a bejáratot néztem, hogy mikor lép be. Mivel mielőtt lecsaptam a telefont nem nagyon figyeltem, ezért nem igazán tudtam mire számítsak. Az egyetlen szó ami a fejemben forgott az az ; iker volt.

Lehet, hogy Em tényleg ezt mondta? De ez mégis, hogyan lehetséges? Em soha nem említette, hogy lenne egy ikertestvére. Azt hiszem volt egy bátya de abban sem vagyok biztos... Szinte semmit sem tudtam róla. Egyszerűen szerettem.

Ahogy ebbe belegondoltam, abban a szent percben megfogadtam, hogy amint visszakaptam mindent meg akarok tudni róla...

- Szabad egy táncra az ünnepeltet? - láttam meg egy kezet ami felém nyúl. Felnéztem és a szívem hatalmasat dobbant. Fél füllel felfogtam, hogy a többiek döbbenten bámulnak. De amint megláttam és belenézhettem azokba a gyönyörű szemekbe, a világ megszűnt létezni.

******************************************************************

Sziasztok!

Hát azt hiszem a része is látszik, hogy a lelki állapotom kitűnően van :D Gyakorlatilag pattogok a székben meg hasonlók XD

Na mind egy... remélem a rész tetszik és örültök neki :D

A kommentekért pedig örök hála mindenkinek :D

Roxy97, Lillucsa, szamii,  cukorka, MercerGirl, Adri, blair18, zoeey

És innen is BOLDOG SZÜLINAPOT Billnek és Tomnak :D :D :D :D :D :D

2 / 4. Rész: Telefon

Miután elkészültem és lementem a nappaliba, Bill éppen Kerivel beszélgetett. Azonnal mentem is a konyha irányába... A szerelmeseket még mindig nem bírtam elviselni magam mellett. Ezt persze ők is tudták és a romantikázásokat mindig Keriéknél  csinálták. Amiért nagyon hálás voltam.

Kivettem egy poharat és teletöltöttem vízzel... Éppen bele akartam kortyolni mikor meggondoltam magam és inkább elővettem a pálinkát és meghúztam. Elfintorodtam, ahogy égetett, de aztán még egyet húztam.

- Tom! Mi a fészkes fenét művelsz? - jött oda Bill és kikapta a kezemből az üveget.

- Ittam.... - válaszoltam mogorván.

- Az látom, de mégis miért? Elég lesz a buliban, oké? - nézett rám nagy szemekkel.

- Haggyál! Inkább ad vissza! - vettem el az üveget és megint meg akartam húzni de gyorsabb volt.

- Állj le Tom! Te is tudod, hogy Emili vissza fog jönni! Ennyit igazán kibírhatnál! - kezdett hangosabban beszélni.

- Te ájjá le! - mordultam megint ami megrémítette. Amint rákiabáltam már meg is bántam és elszégyelltem magam.  Felsóhajtottam, lehajtottam a fejem és az üveget is eltettem. - Sajnálom! Nem rád haragszom, csak...

- Csak nehéz!  - fogta meg a vállam. - Tudom, Tom! De figyelj! Ezt az egészet még egy szellemnek sem könnyű megoldania... Biztos ügyködik és jön ha tud... Nem hiszem, hogy túl boldog lenne ha alkoholistát csinálnál magadból!

- O - k - é... - tagoltam. - Csak akkor is... félek - suttogtam az utolsó szót. - , mert nem tudom milyen lesz.

- Ha nem is ugyanaz lesz a kinézete,  bent ugyanaz a nő lesz.

- Tudom... De a kinézetét is ugyanannyira szerettem mint a belső tulajdonságait... - mondtam. Tudom, hogy szánalmas vagyok és kicsinyes de attól még így volt. Féltem, hogy egy olyan kinézetű lány lesz ő, aki cseppet sem fog tetszeni.

- Megjöttünk! - hallottuk meg Gustav kiabálását.

- Sziasztok! - mondtuk egyszerre Billel, és Keri is kijött a nappaliból.

- Minden rendben? - lépett mellém és halkan szólt amíg Billék beszéltek valamit.

- Mondjuk! - próbáltam rámosolyogni.

- Tom! Nyugi! Em, alapos csajszi... minden rendben lesz! - mondta nyugodtan, fülig érő szájjal. Amióta elmondtuk neki Billel, hogy mi is történt, teljesen elfelejtett minden gyászt és Úgy kezelte Emilit, mintha csak egy nyaralásra ment volna és bármelyik pillanatban hazajöhet. Irigyeltem érte.

- Na mehetünk, ugye! - állt előttem hirtelen Georg.

- Aha... - mondtam halkan és beszálltam hátra, Bill és Keri mellé. Örültem, hogy egy kocsival megyünk, és nem az enyémmel... Így semmi sem tartott vissza a piálásban.

Hamar odaértünk, én azonnal kiszálltam és már mentem is be a klubba. Ismertek és azonnal beengedtek. Éppen, hogy rendeltem volna a bárpultnál, megcsörrent a telefonom.

- Igen? - kérdeztem kicsit zavartan, mert ismeretlen volt a szám.

- Szia, Tom! - szólt egy csaj. - Hol vagy?

- Ki vagy? - kérdeztem.

- Egy hatalmas meglepetés neked! - vidult fel a hangja, nekem meg elakadt a lélegzetem.

- Mi?

- Csak mondd meg hol vagytok, mert otthon nem vagytok! - akadékoskodott a csaj.

- Ki vagy? - akadékoskodtam én is.

- Hát... azt hiszem jobbat nem is találhattam volna neked. Tulajdonképpen, az ikertestvérem vagyok... - ezen elkezdett nevetni. Teljesen megzavarodtam és lecsaptam a telefont.

*****************************************************************

Sziasztok!

Nagyon - nagyon szépen köszönöm az összes komit *.* Remélem ez a rész kicsit beindított titeket :D

Rienneee, Lillucsa,  blair18, Eyeliner, Tubica. szamii

2 / 3. Rész: Tom és a vágyai

Sziasztok!

Megszállt az ihlet így gyorsan hoztam a kövi rész is. Előre szeretném lesz9gezni, hogy eléggé olyan rész lett amiért sok mindennek nézhettek... főleg perverznek...

De kérlek titeket, hogy ne ítéljetek el XD De most komolyan...

A Komikat nagyon nagyon köszönöm!!!!!

+18

****************************************************************

Csak meredten bámultam magam elé és alig bírtam elhinni, hogy ilyen tisztán hallottam annak a hangját aki egy éve meg.. . Szóval elment.

- Ti is hallottátok... Ugye? - néztem a többiekre mert meg akartam bizonyosodni arról, hogy nem vagyok bolond.

- Igen! - nézett csodálkozva Gustav. A többiek csak bólogattak. Bill volt az egyetlen akinek a szemében nem láttam zavart. Ő teljesen biztos volt abban, hogy mi folyik körülötte... Ő mindig is hitt az ilyenekben, én meg persze gyerekkorunk óta kinevettem érte... Erre tessék... Életem szerelme szellemként próbálja újrakezdeni az életünket.

1 hónap múlva

Kicsit ideges voltam. Azóta, hogy a többiek is meghallották Em hangját nem történt semmi. Kezdtem elveszteni a reményt, és féltem, hogy az egészet csak álmodtam. Féltem, hogy annyira kétségbeesetten kerestem a kiutat, hogy mindent beképzeltem magamnak.

Nem az nem lehet... Emili megígérte! Figyelmeztetett, hogy elmegy egy időre... Nem érdemes aggódni... Azt mondta van egy terve és én hiszek neki. Megteszi ami kell ahhoz, hogy újra együtt legyünk... Csak sikerüljön. Látni akarom... érinteni...

Istenem... Az az éjszaka amit együtt töltöttünk. Azóta nem is voltam senkivel. Egyszerűen nem ment. Folyton csak arra gondoltam, ahogy Em simogat és ahogy én simogatom. A meztelen teste, vékony lábai a derekam körül...

Már ettől a gondolattól megkeményedtem, de nem érdekelt. Úgy is otthon voltam. A szobámban. Senki sem zavarhatott meg abban amire készültem.

Így hát engedtem, hogy az életem legcsodálatosabb éjszakáján történt emlékek megrohamozzanak és még jobban beinduljak.

Jobban vágytam Emili érintésére mint gondoltam. Hiányzott. Még mindig szerettem és alig vártam, hogy megoldja a dolgot. Hogy újra élhessen és újra megérintsem...

Erre a gondolatra már le is vettem a nadrágom és a elterültem az ágyon. Próbáltam utánozni azt amit Em csinált velem azon az éjjel, de az ő finom kezeit semmi sem tudja helyettesíteni...

Azért folytattam a simogatásomat, és a kezem húzogatását. Emili arcára gondoltam... csakis rá és jólesően sóhajtoztam. Mikor eszembe jutott, ahogy belé hatoltam és felnyögött, én is nyögtem. Az agyam újra lejátszotta azt az estét, és ugyanakkor hagyták el a nyögések a szám mint akkor.

Túl régóta nem voltam senkivel és nem is nyúltam magamhoz, így az izgatottságomnak hamar vége lett... Rögtön abban a pillanatban, hogy arra gondoltam, hogy Emet a csúcsra juttattam...

Felnyögtem, de nem hagytam abba... Folytattam és még hangosabban nyögtem. A fejemet a párnába mélyesztettem és csak Emre tudtam gondolni.

Végül csak feküdtem és vártam, hogy lelankadjon. Sóhajtoztam és abban reménykedtem, hogy Emili bármelyik pillanatban megjelenhet. Kicsit féltem is ettől az egésztől... Nem tudtam mire számíthatok... A testét csak nem ásatja ki... Vagy igen? De nem lesz... elrohadva?

Na jó ez hülyeség... De akkor mégis, hogyan fog kinézni? Lehet, hogy nem is lesz teste csak még több erőt gyűjt??

Kikecmeregtem az ágyból és elmentem fürdeni. Lemostam magamról a bizonyítékot és készülni kezdtem a buliba, ahova a srácokkal megyünk.

2/ 2. Rész : Egy terv

- Én arra gondoltam, hogy miattad van itt... - mondta csendesen Bill. Tomra néztem akinek látszott a szemében, hogy mikor áll össze a kép. Elmosolyodtam és lehajoltam megpuszilni Billt. Igazán hálás voltam miért egy év után sikerült rájönni, hogy itt vagyok és, hogy miért.

Bill az arcához kapott és nagy szemekkel meredt a bátyjára. Ő semmit sem törődött vele. Túlságosan lefoglalt, hogy én miatta maradtam itt.  Odasétáltam a füléhez és suttogni kezdtem.

- Igen! Miattad! Szeretlek és veled akarok lenni... Semmi másra nem vágyom jobban csak, hogy megint boldognak lássalak... - mondtam majd az ajkához érintettem az enyémet.

Mindent érzett, és hallott, mert egy könnycsepp gördült le az arcán. Lehunyta a szemét mikor az ajkamat az övéhez érintettem.

- Szeretlek Em! - hangzott csendesen. Hányszor hallottam ezt a könyörgő kijelentést az éghez, hányszor sírta magát álomba ezekkel a szavakkal... Hányszor tudta, hogy hallom... És most mégis más volt... Úgy mondta mintha egy élő embernek mondta volna, aki vele szemben áll.

- Miről beszéltek?? - kérdezte Georg. Az ikrek ijedten pattantak fel én pedig még mindig csak mosolyogtam.

- Ő... izé... mit hallottatok? - vakargatta a fejét Bill.

- Onnantól hallunk, hogy " Keri is érzi..." - mondta Gustav és nagy szemekkel nézett a fiúkra. Engem persze levegőnek néztek.

- Ó... Hát izé... Akkor tudjátok, hogy miről beszélünk... - vakarta meg Tom is a fejét.

- És normálisak vagytok? - kérdezte meg finoman Georg. Láttam rajta, hogy nem akarja megbántani a fiúkat hiszen még mindig gyászoltak.

- Igen! Te ne érzed? - kérdezte Tom és a szeme megcsillant. Gustav és Georg szomorúan néztek egymásra. - Emili... - mondta halkan Tom mire én odalebegtem a fiúkhoz.

- Hé! Higgyétek el! Skacok itt vagyok! - mondtam a fülükbe és megérintettem a vállukat. A szemük kitágult és tudtam, hogy tudják, hogy itt vagyok.

- Na? - kérdezte Bill reménykedve.

- Ő... Ez... ez... nem igaz... - dadogott Gustav mire belebokszoltam a vállába. Ő odébb tántorodott és az említett testrészét simogatta.

- Pedig az... amint látjátok! - mondta Bill.

- De hihetetlen... - mondta Georg.

- Igen!  De valahogy segítenünk kell... - dadogta Tom.

- És mégis mit akartok? Elmentek egy kuruzslóhoz vagy mi? - ültek le az asztalhoz a fiúk.

- Nem tudom! De itt akar lenni! - esett kétségbe Tom, velem együtt. Ki kellett találnom valamit... De mégis mit?

- Ó, Tom! Majd én! - kiáltottam el magam mire mindenki abbahagyta a beszélgetést. - Van egy tervem! Ti csak tegyétek amit eddig! Ne ijedj meg egy ideig nem leszek itt... De visszajövök! Ígérem! - mondtam és elindultam ki az ajtó felé.

- Szeretlek! - hallottam még a hangját, mire visszafordultam. A következő pillanatban már az arcát simogattam, és eltűntem.

Sírni lett volna kedvem, hiszen én hiába tudtam vele kommunikálni, és megérinteni, neki biztos szörnyű volt... De ha a tervem sikerül akkor minden rendbe jön... Csak találnom kell egy testet...

******************************************************************

Sziasztok!

Bocs, hogy ilyen rövidke lett, de időhiány miatt nem valószínű, hogy ezentúl lesznek hosszabb részek... SAJNÁLOM!!!

Azért remélem tetszik... Ha nem mondjátok meg és azonnal abbahagyom...

A kommenteket pedig nagyon- nagyon KÖSZÖNÖM mindenkinek :)

Roxy97, Adri,  blair18, MercerGirl,, Rienneee, Szamii, Eyeliner, Lillucsa, zoeey

2/1. Rész: Még itt van

Tom telefonja megcsörrent és halványan elmosolyodtam mikor nyökögött valamit, de aztán csak a másik oldalára fordult. Felkeltem az ágyról és mellé léptem. Végigsimítottam az arcán majd lehajoltam és a fülébe kezdtem suttogni. Tudtam, hogy csak álomnak fogja hinni és, hogy ettől csak nehezebb túllépni rajtam, de szerintem soha nem is lépne túl... Ha itt vagyok ha nem.

- Tom! Szerelmem! Ébredj fel mert David ideges lesz, hogy ennyi kihagyás után te elkésel! - erre megint morogni kezdett valami " még öt percet" de nem hatott meg. Énekelni kezdtem valamit amitől egyből kinyíltak a szemei. Álmosan dörzsölte a szemét, nagyokat ásított majd kimászott az ágyából.

Átbotorkált a fürdőjébe én pedig mentem utána. Felültem a csapra ő pedig elkezdte mosni a fogát. Nézte magát a tükörben és tudtam, hogy mikor jutok eszébe ismét.

A szemöldöke összehúzódott a szeme csillogni kezdett és nagyokat sóhajtott. A fogmosást is abbahagyta és csak bámulta magát, mintha valamit keresne.

Aztán elfordult és a tükörbe pontosan a szemembe nézett. De nem csak véletlenül, hanem a tekintetünk találkozott. Ettől kicsit megijedtem és lepattantam a csapról. Tom tekintete a helyemen ragadt és felsóhajtott.

- Szedd össze magad Tom! - mondta magának - Nincs itt! Már elment... - a hangja megremegett majd visszament a szobába, hogy felöltözhessen.

Kicsit össze voltam zavarodva. Ezek szerint Tom látott... vagyis valami olyasmi... Tudja, hogy itt vagyok?? Hall engem? Érzi a jelenlétem...

Már a stúdióban voltunk mikor a fiúk egy kerek asztalnál ültek és az egyik számról vitatkoztak. Tom nagyon szomorú volt ahogy átolvasta a szöveget.

- Bill... - nyögte.

- Nem kell ha nem akarod! - ellenkezett azonnal a testvére de Tom megállította.

- Akarom... - egy könnycsepp gurult le az arcán. Erre odaléptem mögé és olvasni kezdtem a szöveget. - Mikor írtad?

- Már vagy fél éve. Nem akartam megmutatni mert nem tudtam, hogy készen állsz -e... - fogta meg bátyja vállát Tom. A szemét újabb könnycsepp hagyta el, de azonnal le is törölte.

- Biztos kész vagy? - kérdezte kedvesen Georg.

- Ha nem mi tudunk várni! - mondta Gustav is.

- Kész vagyok! Hiányzik... Nagyon is... De nem tehetem meg ezt veletek, a rajongókkal... és Daviddel sem... És Ő is ezt akarná... - a mondat végét lehajtott fejjel suttogta. A fiúk összenéztek, hogy Tom ne lássa nekem meg összeszorult a szívem.

Muszáj volt valamit kitalálnom, hogy együtt lehessünk. Valamit... élnem kellett... De hogyan?

- Mi szívunk egy cigit! - állt fel Gustav.

- Jó én maradok! - mondta Tom és Bill is vele maradt.

- Rendben! - mondták és kimentek. A fiúk csendben voltak... kínos volt a csend és éreztem, hogy Tom mondani akar valamit.

- Tom! - mondta Bill hiszen ismerte az ikertestvérét. - Mit szeretnél mondani?

- Hiszel a... hiszel a... - makogott nekem meg elkerekedtek a szemeim. - Hiszel a szellemekben? - bökte ki végül.

- Nem tudom Tom... Miért? - kérdezte Bill nem is sejtve, hogy Tom bizonyára tudja, hogy én ebben a pillanatban is itt vagyok.

- Mert én... én azt hiszem... - felsóhajtott és hátradőlt. - Azt hiszem Em még mindig itt van! És kérlek ne nézz totál idiótának de történtek dolgok amikről nem mertem beszélni!

- Milyen dolgok? - kérdezte Bill kíváncsian. Lehet, hogy ő is érzett?

- Amikor Emili... me.. elment... - mondta inkább ezt. - Akkor nagyon kész voltam. De többször is hallottam a hangját... mintha velem lett volna...  Azt hittem bediliztem de aztán mikor drogozni akartam akkor valaki kivette a kezemből... Érted? Egyszerűen csak nem volt a kezemben és kiabálást hallottam... Távolról de mégis tudtam, hogy ő az és mellettem áll. - Bill tátott szájjal meredt a testvérére. Nem tudtam, hogy azért mert éppen arról beszél, hogy a szellemem kísérti Tomot, vagy mert az ikre drogozni akart.

- Történt még más is amiről nem tudok? - kérdezte zavartan.

- Érzem amikor itt van. Reggelente mintha megsimogatna, hogy kelljek! Ma is... és a fürdőben olyan volt mintha láttam volna... - éreztem, hogy ha lehetséges lenne az arcomból kiszökne a vér. Bill felsóhajtott és úgy láttam, mintha érteni miről beszél.

- Keri is... Szóval Keri is úgy érzi, hogy még itt van... És... és én is. Néha hideg borzongás fut át rajtam és olyan mintha velünk lenne.

- Szóval nem nézel komplett idiótának? - kérdezte döbbenten Tom. Én nekem mosolyra húzódott a szám. Ha megtalálom a lehetőséget arra, hogy éljek, könnyebb lesz meggyőznöm őket, ha elhiszik, hogy vannak szellemek.

- Nem... De Tom... Valamiért itt van! - mondta Bill mire Tom szemei nagyra kerekedtek.

- Ezt, hogy érted?

- A szellemeknek okuk van maradni...

- Mondjuk, hogy élni akar... - mondta kicsit gúnyosan Tom mire Bill elmosolyodott. Valószínűleg  ő már gondolkodott ezen. Ezért persze hálás voltam...

***************************************************************

Sziasztok!

Remélem tetszik az új rész és kapok sok komit :)

És köszönöm! Örülök, hogy ennyien írtatok :D

DirtyRawen, Rienneee, blair18,  zoeey, xusi, okoscsaj, Adri, Eyeliner, Tina88, AnonimGirll, LizJeffrey, Lillucsa, Roxy97, szamii

2/ Bevezető

Egy év telt el azóta, hogy buszbalesetben meghaltam.  Egy hosszú és gyötrelmes év végigkövetve a szeretteim fájdalmát és szenvedését amit nem tudtam megakadályozni.

Minden napom Tommal töltöttem és el sem mentem mellőle. Valahogy a tudtára akartam adni, hogy ott vagyok, de nem akartam megrémíteni. Sikerült némi erőre szert tennem így a tárgyak mozgatása és testekbe való bebújás már nagyon jól ment...

De nem tudtam, hogy mit tehetnék azért, hogy élhessek... Ráadásul Tom minden éjjel sírt és mikor biztos volt benne, hogy senki sem hallja azért könyörgött, hogy támadjak fel. Akár meg is halt volna ha tudja, hogy én élek.

Keri... Hát Kerinek sem volt sokkal jobb... Talán annyiból, hogy ott volt neki Bill támasznak és ketten megpróbálták túltenni magukat rajta.

A szüleim teljesen kibuktak és Kerit hibáztatták és a temetésemen is jelenetet rendeztek amit Tom vett a legrosszabb néven. Szabályosan megütötte apámat amiért így mert beszélni mikor tőlem kell búcsúzni...

Elég nehéz volt az első pár hónap. Tom néha dühöngött, ivott sőt egyszer még a droghoz is hozzányúlt de mikor "rejtélyes" módon eltűnt a kezéből, úgy gondolta, hogy én ezt nem akarnám... Szerencsére...

A zenekarok szünetelt. Aminek egyedül David nem örült. A többiek mind megértették, hogy most egy kis időre van szükség, hogy feldolgozzák ami történt.

Most is éppen Tom ágyán ültem mellette. Ő az ágyon szuszogott nem is sejtve, hogy már csak pár másodperce maradt a pihenésre. A hasát már a nap sütötte én pedig rájöttem, hogy ezt nem tudom tovább csinálni. Túlságosan fájt mindenkinek és nekem is az, hogy nem élek. Túl sok galibát okoztam és nézni, hogy "életem" értelme szenved... Elviselhetetlen volt.

******************************************************************

Sziasztok!

Nos remélem azért érdekelni fog titeket a blog akkor is ha így folytatódik :) Várom a komikat!!!

Az előzőhöz pedig nagyon KÖSZÖNÖM!!! Reméltem, hogy ilyen reakciókat váltok ki és sokan fogtok komizni :)

Roxy97, blair18,, zoeey, Rienneee, Evi1022, Timcsi, Tubica,  Adri, okoscsaj, Eyeliner, xusi, Lillucsa, JonasBSpFanGirl, DirtyRawen,elizabeth,AnonimGirll,szamii

20. Rész: Csak álom volt...

Tom éppen a váróban aludt mikor Keri megérkezett. Meg sem lepett, hogy a szemei kisírtak voltak. Azonnal odarohant Tomhoz és ráncigálni kezdte.

- Tom! Tom ébredj! Mondd el mi a fene történt Emilivel! - követelte a barátnőm. A szívem kifacsarodott és hiába akartam megérinteni a vállát nem tudtam. Átmentem rajta, ahogy ahhoz hozzászokhattam volna...

- Mi? - pattant fel Tom. Fogalmam sincs, hogy mit álmodott de mosolygott. Aztán ahogy szétnézett, meglátta Keri arcát rögtön rájött, hogy én már nem vagyok többet. A mosoly lehervadt és a könnyeivel küszködött újra.

- Mi történt? - könyörgött Keri a válaszért. Ebben a pillanatban Bill is megérkezett.

- Em... - a hangja elcsuklott és megint sírni kezdett. - Meghalt... - mondta elfúló hangon.

- Ne... Nem lehet! Ezt csak kitaláltátok Billel! Ilyen nincs! Em nem halhatott meg! - mondta erősködve és kiviharzott a szobából. Utána mentem volna de a lelkem nem akarta elhagyni Tomot.

Szerencsére nem tellett sok időbe, hogy Tomék követték a barátnőm. Keri csak futott és futott oda ahol a testemet őrizték. Amikor belépett és meglátott akkor összeesett... Szerencsére Bill erősen szorította magához. Keri üvöltött a fájdalomtól mikor meglátott. Én is így tettem volna ha megtehettem volna.

- Keri! Ssst! - simogatta Bill de nem akart megnyugodni. Hogy is nyugodott volna meg  mikor meghalt a barátnője??

Aztán Tomra pillantottam. Ő csak a testem vizsgálta majd mintha eszébe jutott volna valami odarohant a testemhez és megcsókolta. Tátott szájjal bámultam majd éles fájdalmat éreztem a mellkasomban. Érezni akartam azt a csókot. Újra érezni az ajkai érintését, újra érezni ahogy megsimogatja a testem... Újra vele akartam tölteni egy estét... Élni akartam.

Billék is tátott szájjal bámulták, hogy Tom mit csinált. Ő persze csak csókolt és csókolt... Egy hosszú percig kellett néznem a keserves próbálkozást... Nem tudtam mit várt... De aztán elhúzódott és a tekintete még szomorúbb volt mint eddig.

- Ez mi volt? - kérdezte csendesen Bill.

- Azt... - kezdte Tom de megint sírni kezdett. - Azt álmodtam, hogy... hogy megcsókoltam és feléledt... - mondta és zokogni kezdett. Eltátottam a számat és megint szúrást éreztem a mellkasomban. Olyan volt mintha egyre gyengébb és gyengébb lennék ezektől a fájdalmaktól.

- Istenem Tom! - nyögött keservesen Keri és odarohant a szerelmemhez és magához szorította. Bill is odament és hárman zokogtak a testem fölött. Egyszerre hárman sirattak, amitől a fájdalmam csak erősebb lett.

Nem akartam, hogy az én hibám miatt szenvedjenek... Nem akartam, hogy valaki azért büntesse őket mert én öngyilkos akartam lenni...

Nem értettem, hogy miért vették el tőlem akkor mikor már boldog voltam. Mindenkinek jobb lett volna ha ez akkor történik meg amikor begyógyszereztem magam. Akkor nem lett volna boldog Tom és nem szenvedne most ennyire...

- Olyan jó volt... - zokogta Tom. - Újra megölelhettem... Élt, és csókolhattam... Mondhattam neki mennyire szeretem... Ő átölelt a karjával és hozzám bújt. Éreztem a test melegét... - a hangja sokszor elcsuklott, Bill pedig igyekezett vigasztalni bátyát, de nem nagyon ment neki.

- Sajnálom de azt hiszem el kell menni... - jött be a doki és nagyon halkan beszélt. Látszott rajta az együttérzés de Tomék nem maradhattak bent egész éjjel.

- Persze! - szipogta Keri és felállt. A többiek követték, egy utolsó pillantást vetettek a testemre és kimentek.  Meglepődtem mikor megláttam Georgot és Gustavot.

Szomorúan néztek Tomra és szorosan magukhoz ölelték barátjukat aki még mindig zokogott.

- Sajnálom! - mondták. Nem is tudtam, hogy tudtak rólam, de ezek szerint igen... Felsóhajtottam és követtem Tomot a saját kocsija felé. Mikor be akart ülni vezetni heves tiltakozásba kezdtem de nem hallotta senki. Szerencsére Gustav észrevette.

- Hé hé! Nem fogsz ilyen állapotban vezetni! - mondta gyengéden és elvette a kulcsot.

- Majd te fogod nekem megmondani? - kérdezte dühösen Tom. Gustav tűrte, hogy Tom idegeskedjen. Ez a típus volt...

- Igen Tom! Nem hagyom, hogy autóbaleseted legyen! - mondta és Tom egy szót sem szólva átment a másik oldalra. Nagyot sóhajtottam a megkönnyebbüléstől és beültem a hátsó ülésre.

Tom szótlan volt egész úton, néha egy-egy könnycsepp legurult az arcán de le is törölte. Reméltem, hogy ez azt jelenti, hogy túl akar lépni rajtam. Nem akartam, hogy egész életében utánam sírjon...

******************************************************************

Sziasztok!

Bocs, hogy ilyen rövid lett és, hogy becsaptalak titeket az előző résszel...

Szeretném elmondani, hogy ez volt az első éved befejező része! A második évad első részét hamarosan hozom, addig kérlek legyetek türelmesek!

Persze csak akkor hozom ha akarjátok...

Hogy mi lesz benne?
Egy szellem élete nem olyan könnyű, főleg, ha élni akar... Így hát Em keres magának egy testet és megpróbálja, hogy Tom beleszeressen. Amúgy a fiú egy év elteltével is szerelmét siratja... Mi lesz ebből??

A komikat pedig nagyon köszönöm!!!!!

Rienneee,   JonasBSpFanGirl, Timcis, zoeey, blair18, Roxy97, AnonimGirll, Eyeliner, szamii, Tubica,MercerGirl

19. Rész: Életet adó csók

Nem bírtam elviselni azt a fájdalmat amit a látvány okozott... Tom sírt, reszketett és semmire sem volt hajlandó... Már egy ideje a holttestemnél ült és a kezem szorongatta, az arcom simogatta és egyre csak azt hajtogatta, hogy ez nem igaz...

Pedig az volt... Halott voltam és nem bírtam visszamászni a testembe, hogy ezzel feltámasszam magam. Nem akartam halott lenni. Ez szörnyű volt, hiszen végre boldog voltam, mert Tommal összejöttünk. Erre a sors elveszi tőlem azt akit szerettem...

- Tom... Menjünk haza! - hallottam Keri hangját ami többször is elcsuklott a sírástól.

- Nem! - csóválta hevesen a fejét Tom.

- De... Ettől csak rosszabb! Kérlek! - zokogott Keri. Billhez bújt aki szorosan tartotta. Az ő szemei is könnyben úsztak de Tom nem mozdult. Egyre csak az arcom simogatta majd közelebb hajolt és suttogni kezdett.

- Emili! Soha, soha nem lesz még egy lány az életemben! Te vagy az egyetlen! Te vagy az aki helyett feküdnék itt... Szeretlek! - mondta és lágyan megcsókolta halott számat. Ettől valami szívóerő kezdett húzni. Kapálóztam ellenkeztem hiszen nem akartam itt hagyni Tomot. Vigyázni akartam rá egész életében...

De az erő csak nem engedett és behúzott valahova... Nem tudtam mi történt de hirtelen nehéznek éreztem magam, mintha lett volna valami körülöttem. Aztán a szemem kinyílt. Azt sem vettem észre, hogy csukva volt.

A következő dolog amit megéreztem az az, hogy valami az ajkam simogatja. Rögtön tudtam, hogy Tom az... Ezt azonnal felismertem volna... Visszacsókoltam mire ő ijedten kapta el a fejét és felkiáltott.

- Tom! - mondtam azonnal mire Keri és Bill is elkiáltotta magát. Erre bejöttek az orvosok és mindenki hüledezve figyelt majd azonnal nekem estek, mindenféle hülye vizsgálattal.

Meghallgatták a szívem, megnéztek röntgenen... Mindent megcsináltak csak, hogy elhiggyék, hogy élek. Igazából én sem tudtam, hogy ez hogyan lehetséges.

Alig egy órája még egy szellem voltam aki a halott testét és az őt sirató szeretteit figyeli.. Most meg? Én voltam a hihetetlen látványosság, aki fél óra elteltével, hogy meghalt, feléledt. Mindenki körülöttem forgott és nem engedték, hogy Tomék közelebb jöjjenek. Ettől nagyon kiborultam.

De azt mondták, hogy a sebeket meg kell gyógyítaniuk és, hogy ne ellenkezzek... De akkor is... Látni akartam Tomot, Látni, hogy tudjam még mindig sír -e, vagy netán undorodik -e tőlem...

- Nyugodjon meg kisasszony! Hamarosan végzünk... Talán egy öt perc. Akkor majd bejöhetnek a rokonai! - mondta higgadtan a doki miközben a fejemen lévő sebet varrta össze.

Szerencsére tényleg csak öt perc volt és Tomék bejöhettek. Azonnal felültem az ágyamban amint meghallottam Tom lépteit. A szívem vadul kalimpált mikor a hangját hallottam és mikor megláttam alig bírtam egy helyben maradni.

A tekintetünk azonnal találkozott. Mikor meglátott éreztem, hogy fülig ér mindkettőnk szája és ő rohan felém. Annyira boldog voltam... Éltem!

- Istenem! Emili! - szorított magához amint odaért.  Alig kaptam levegőt annyira erősen húzott magához.

- Tom! - nyögtem de nem érdekelt. Megsimogattam a hátát mire elhúzódott és szenvedélyesen megcsókolt.

Lágy volt és lassú, alig érintette a számat, de ettől csak még szebb volt az egész. Átkulcsoltam a nyakát, hogy közelebb húzhassam, amit ő készséggel meg is tett. Végigsimította az arcom, a derekam, a combom, a hátam és minden létező testrészem, hogy biztosítsa magát, hogy nem álmodik... ez csakugyan a valóság és feltámadtam.

Nem akart elhúzódni mikor már nem volt levegőnk, de nem érdekelt. Egész életemben csókolni akartam, egész életemben ezt a percet akartam átélni. Újra egymáséi voltunk, semmi sem állt az utunkban és boldogok lehettünk.

Aztán csak egy pillanatra elengedett és egy másodpercnyi időt adott, hogy levegőt vegyünk és újra egymásnak estünk.Ezúttal vadabb volt... Sokkal jobban rám tapadt és a nyelve is megtalálta az enyémet. Az arcát kezdtem simogatni, majd a hátát és én is minden porcikáján végigmentem. Élveztem, hogy ezúttal nem megyek át a testén mikor hozzá akarok érni... Az szörnyű volt...

Halk kuncogásra lettem figyelmes de nem érdekelt. Had nevessenek... Ez a pillanat csak a miénk, volt és senki sem tudta elvenni tőlünk...

- Szeretlek! Szeretlek! - mondta Tom az ajkaimba majd lágyan, röviden megcsókolt.

- Én is szeretlek! - csókoltam vissza ugyanúgy.

- Élsz! - mondta és halványan elmosolyodott.

- Igen! - mondtam halkan. Csak egymás szemébe bámultunk és éreztük, hogy mennyire szeretjük egymást.

- Ez lehetetlen... - mormolta halkan.

- De megtörtént... - mondtam és megsimogattam az arcát. - Azért mert megcsókoltál! - mondtam és most én csókoltam meg.

- Ha tudtam volna előbb teszem... - mondta halkan. - Ha tudnád mennyit szenvedtem a gondolattól, hogy te már nem vagy nekem...

- Tudom... - sóhajtottam. - Végig ott voltam melletted! Onnantól kezdve, hogy felhívtak telefonon! - mondtam mire elkerekedett szemekkel nézett rám. De aztán megnyugodott és úgy nézett mintha mindent értene.

- Ez megmagyarázza a dolgokat! - gondolkodott hangosan.

- Milyen dolgokat?

- Azt hittem hallucinálok... De tisztán... igaz, hogy halkan, de tisztán hallottam a hangod! - mondta komolyan.

- Mi? Én azt hittem nem hallasz... - néztem rá bambán.

- Pedig igen... És nem hiszem el, hogy te akkor is értem aggódtál! - mondta kicsit magasabb hangon. Ezen halványan elmosolyodtam majd újra és újra megcsókoltam. Nem tudtam elszakadni tőle... Egyszerűen képtelen voltam rá... Nem tehettem ezt meg vele.

- Hiányoztál! - mondta mikor elengedtem az ajkait.

- Te is nekem! - mondtam és hozzábújtam. Ő az ölébe húzott és a hátam simogatta. Szorosan tartott, hogy többet el ne tudjak tűnni.

A nyakába fúrtam az arcom és mély levegőket vettem, hogy érezhessem az illatát. Nem akartam tőle megszabadulni.

- Mit csinálsz? - érdeklődött halkan.

- Szeretem az illatod! - mondtam és megsimogattam a nyakát.

- Én éreztem a tiedet! - mondta. Ezen egy pillanatra elcsodálkoztam de végül is már nem volt min meglepődni... Szellem voltam, szóval ez igazán nem meglepő dolog...

******************************************************************

Sziasztok!

Nos remélem elégedettek  vagytok a résszel XD Kicsit meg akartam kavarni a dolgokat és reméltem, hogy sikerül.

Én örülök, ha sikerült valakit megsiratnom mert az volt a cél XD De mindegy

Nagyon köszönöm a komikat és  Evi1022   a megértést...

Semmi komoly csak a szokásos lelki problémák...

KÖSZÖNÖM

MercerGirl,  szamii, Adri, Tubica, Cinti.:), blair18, Rienneee, AnonimGirll, zoeey, Evi1022, Timcsi

18. Rész: Testen kívül

Miután megreggeliztünk Tommal felmentünk átöltözni ami nagyon nehézkesen ment mert ő folyton csak le akart vetkőztetni...

- Tom... - így soha nem lesznek kész a képek... - próbáltam eltolni ami nekem is nehezen ment, hiszen a nyakam csókolgatta és a fenekem simogatta.

- Ne legyél szívtelen... Olyan sokat vártam rád és most végre az enyém vagy... - súgta a fülembe.

- Tom... - próbálkoztam de még az akaraterőm is kudarcot vallott mikor megfogta a mellem a pólója alatt. Ott végem volt és bármit csinálhatott velem.  De mikor végre beadtam a derekam, megszólalt a telefonja és muszáj volt elengednie. Addig amíg beszélt legalább volt egy kis időm felöltözni.

- Na ez nem ér! - mondta mikor letette a telefont és  észrevette, hogy ruhában vagyok.

- Hát... Így legalább egyikünk sem késik el... - mondtam.

- Te hova mész? - csodálkozott rám.

- A dilidokimhoz! - mondtam mire kinevetett. - Na kösz...

- Jól van na, cica... - ölelt meg. - Elviszlek, úgy is útba esik a stúdió felé! - mondta.

- Köszi! - mondtam és elindultunk. Beszálltam a kocsijába és elindultunk. Hamar beértem és a doki i örült nekem. Már az agyamra ment... Annyira utáltam, hogy nem képes aláírni a papírt, hogy;" igen egészséges és több ilyet nem csinál".

Nem voltam dilis és nem is állt szándékomban meghalni azok után, hogy Tommal összejöttünk... Soha nem hagynám el.

- Figyelsz rám? - kérdezte a doki.

- Bocs, elkalandoztam! - mondtam.

- Látom! De azért folytassuk a beszélgetést! - mondta és megint fecsegni kezdett. Baromira idegesítő volt...

Mikor végre kiszabadultam, alig vártam, hogy a parkban legyek Tommal. Megbeszéltük, hogy ott találkozunk és a szokott helyen megvárjuk egymást. Így hát felszálltam egy buszra ami arrafelé visz. Leültem az egyik üres helyre és bedugtam a fülesem, hogy ne hallhassam a város zaját.

Annyira boldog voltam mint még soha életemben. Az este Tommal... Ó anyám, annyira fantasztikus ahogy csinálta. Ahogy simogatott ahogy mozgott, ahogy csókolt, wáá még most is  érzem, hogy lázba jövök a puszta emléktől is.

Felkaptam a fejem mert fékcsikorgást hallottam. Oldalra néztem és láttam, hogy egy kereszteződésen megyünk át. Egy hatalmas kamion éppen felénk tartott és nem tudott megállni.

A következő amire emlékeztem az az, hogy a kamion belénk jön és, a fejem és a nyakam hatalmasat rándul, az emberek hatalmasat sikítanak, az üvegszilánkok repülnek és én lerepülök az ülésről és hozzávágódok valamihez. Abban a pillanatban semmi fájdalmat nem éreztem. Ide oda repültem a buszban és csak Tomra tudtam gondolni.

Aztán megállt a rázkódás, én is egy helyben maradtam és minden tagom fájni kezdett. Üvölteni lett volna kedvem de egy hang sem jött ki a torkomon. Éreztem, hogy a hasamban valami olyan dolog van aminek nem kéne ott lennie és, hogy a meleg vér folyik a sebből.

A fejemhez nyúltam ami szintén hasogatott. Onnan is vér folyt amitől megrémültem. Féltem, hogy mi lesz velem... Körülnéztem a buszban de senki sem volt olyan állapotban, hogy bármit is tegyen.

Aztán megint süllyedni kezdtem pont úgy mint mikor bevettem a gyógyszereket.

Ne, Most ne! Kérlek!!

Nem akartam meghalni, nem most. Boldog voltam! Szánalmas dolog volt tudom de küzdöttem mikor újra megláttam a barackszínű selymet. Elhesegettem és nem engedtem, hogy meghaljak. Tomnak szüksége volt rám. Nem tehettem meg ezt vele. Nem tehettem meg Kerivel, Billel és a szüleimmel. Élni akartam.

De minden közdelem hiába volt... A testem nem volt olyan erős mint a lelkem. Nem bírta ki a balesetet és elengedte a lelkem ami távozott a testemből. Láttam magam. Felűről szemléltem ahogy egy cső kiáll a hasamból és halottan fekszem.  Az mentősök már hiába próbálkoztak a lelkem nem volt hajlandó visszatérni egy olyan testbe ami nem nyújtott biztonságot.

Sírni lett volna kedvem. Sírni akartam de nem tudtam... Látni magamat halottnak, miközben keservesen kiabáltam, hogy itt vagyok és élek... szörnyű volt.

Tom!

Ahogy erre gondoltam távolodni kezdtem a busztól, felfelé szálltam, hiába is próbáltam ellenkezni. Átrepültem a fél városon míg nem a parkban találtam magam. A fájdalma ami átjárta a testem egy élő ember nem élte volna túl.

Megláttam Tomot ahogy a fűben ülve dobálja a kavicsokat a tóba. A szívem összeszorult és azonnal odamentem hozzá. De mikor át akartam ölelni a másik oldalán jutottam ki... Átmentem rajta.

Istenem! Miért? Miért mentettél meg ha most ezt át kell élnem? Ez a büntetésem igaz? Szenvednem kell! De Ő? Ha Ő megtudja, hogy én már nem vagyok? Neki miért kell szenvednie az én hibáim miatt???

Ahogy ebbe belegondoltam éreztem, hogy egy pillanatra legyengülök és majdnem elvesztettem az uralmam és Tomot is.

De mikor megszólalt a telefonja újra éber lettem.

- Igen? - szólt bele. A hangja még a lelkemet is megborzongatta.

- Ön Tom Kaulitz? - kérdezték. Tudtam, hogy mi fog most következni és könnyek futottak a szemembe.

- Igen? Ki keres?

- A Szent Anna kórházból telefonálok... Sajnálom de... Ezt hiszem be kéne jönnie és azonosítani a buszbaleset egyik áldozatát... - a doktort hangja nagyon halk volt és szomorú. De én most igyekeztem Tom reakcióját figyelni.  Az órájára pillantott és mikor meglátta, hogy már egy órája kések az arca mérhetetlen fájdalmat tükrözött.

- Az... Azonnal ott vagyok! - mondta és lecsapta a telefont. Felpattant és rohanni kezdett. Én persze mentem utána és a kocsiba is beültem vele. Le sem vettem az arcáról a tekintetem. Annyira szomorú volt annyira... Te jó ég... Hiszen sírt...

Ne! Ne bármit csak ezt ne!

- Tom hallod! Ne sírj!!! Csak legyél boldog! - bömböltem de mind hiába volt. Nem hallotta meg. A kormányt szorította és küszködött, hogy a könnyeit elrejtse, még ha senki sem látta.

- Miért? - nyögte egyszer kínkeservesen és ahogy kimondta a könnyek kifutottak a szeméből. - Miért? - üvöltötte. Hiába nem látott, pontosan tudta... érezte, hogy velem van valami. Billel is érezte volna és azt is érezte, hogy velem nincs rendben valami.

- Az ég szerelmére lassíts! - kiabáltam de persze nem hallotta meg. Majdnem 120-al repesztett a városban. Nem akartam, hogy neki is valami baja legyen. Nem, azt nem engedhettem meg.

- Miért vetted el tőlem? - kérdezte. Először nem értettem kihez beszél, de aztán hamar leesett. - Olyan boldog voltam. Soha életemben nem szerettem senkit ennyire... Ő volt az életem... - mondta és újra zokogni kezdett. A teste vonaglott vezetés közben és hiába nyúltam oda, hogy megvigasztaljam, nem ment.

Tom megállt és kipattant a kocsiból. Tudtam, hogy hova megy így a testemre koncentráltam és máris ott találtam magam. Alig egy perc után egy duci nő, egy férfi és Tom léptek be.

- Legyen erős! - mondta az orvos és egy boncasztalhoz sétált. Lehúzta a fejemről a takarót és... és Tom összeroppant. Soha életemben nem láttam még ilyennek. Összeroskadt a padlón és zokogott. Nem próbálta elrejteni, nem szégyellte... Egyre csak azt hajtogatta, hogy ; " Miért? ". Próbáltam visszamászni a testembe, próbáltam feltámasztani magam de nem ment. Már vége volt és ez ellen nem tudtam tenni.

De a  halálom nem is lett volna olyan probléma ha nem látom Tomot szenvedni. Ez a látvány elviselhetetlen volt. Annyira, hogy el kellet fordulnom.

- Esetleg felhívhatunk valakit, hogy jöjjön magáért? - kérdezte kedvesen a nő.

- Az ikertestvérem, Bill! - nyomta a telefont a nő kezébe. Az megértette, hogy Tom most nem tud többet mondani. Az orvos összevakarta őt és bevezette egy csendes szobába ahol egyedül lehetett a fájdalmával.

- Istenem Tom! Kérlek ne szenvedj! Találsz, majd mást! Csak kérlek ne! Ez elviselhetetlen! - mondtam és persze hiába. Annyira szörnyű volt, hogy ott voltam de mégsem.

- Tom? - Hallottam meg Bill aggódó hangját és a következőkben már a bátyát ölelte. De ő nem bírt megmozdulni vagy megszólalni. Egyre inkább csak sírt és sírt. - Istenem Tom! Mi történt? - Ölelgette Bill akinek a látványtól szintén könnyek szöktek a szemébe. Neki ugyanolyan volt így látni Tomot mint nekem.

- Meghalt! - mondta de alig lehetett érteni.

- Mi? - nézett értetlenül Bill.

- Emili... Meghalt... - zokogta Tom. Bill nem is kérdezett többet. Az ő arcáról mindent le lehetett olvasni az összes érzést ami mind egy kérdésbe torkollott.

Mi lesz most?

*******************************************************************

Sziasztok!

Hát bocs a késésért, de nem tudtam írni! Nem voltam /vagyok abban az állapotban de inkább hagyjuk!

Szóval szeretném ha türelmesek lennétek ha esetleg kések a kövi részekkel...

És KÖSZÖNÖM a komikat!

Rienneee, blair18, DirtyRawen, bogszam, JonasBSpFanGirl, Timmy96, Evi1022, Adri,  AnonimGirll

17. Rész: Emlékszem!!!

Másnap az húzott ki az édes álmomból, hogy valami nagy- nagyon csiklandozta a hátam ami valószínűleg kilógott a takaróból. Kicsit megráztam a vállam, hogy az a valami tűnjön el és hagyjon aludni... De amint eltűnt már vissza is került... Igaz most már nagyobb volt, meleg és nem csikált.  Aztán a következő pillanatban valami puha, pici szintén meleg valami volt az arcomon ami kísértetiesen hasonlított az álmaimban szereplő ajkakra.

Várjunk csak!

Kinyitottam a szemem és meglepetésemre két csodálatosan barna szem nézett vissza rám, amikkel álmodtam. De ha álmodtam akkor miért van itt?

- Tom? - nyöszörögtem álmosan mire álmaim lovagja elmosolyodott.

- Jó reggelt!

- Nem csak álom... - kezdtem de elharaptam a mondat végét mert az emlékek megrohamoztak. De nem csak a tegnapi hanem minden más amit elfelejtettem. Minden Tommal kapcsolatos emlékem visszajött.

- Nem csak álmodtad! - puszilta meg a homlokom amitől megdobbant a szívem és megremegtem.

- Emlékszem! - mondtam fülig érő szájjal mire ő megfeszülve húzódott el.

- Mire? - csodálkozott.

- Mindenre... Mindenre amit elfelejtettem! - mondtam és a nyakába borultam de ő eltolt.

- Minden mindenre? - kérdezte és ez olyan viccesen hangzott az arckifejezéséhez, hogy elnevettem magam.

- Igen! Onnantól, hogy bemutatkozol egészen a... a... Szóval tudod... - mondtam végül.

- De, hogy - hogy? - csodálkozott még mindig zavartan.

- Nem tudom... - mosolyogtam és megpusziltam az orrát. Nem válaszolt csak mikor el akartam húzódni nem engedett el hanem szenvedélyesen megcsókolt. Én persze kaptam az alkalmon és magamra húztam, hogy visszacsókoljak.

A haja a kulcs csontomat csikálta de nem érdekelt. Az, hogy ilyen közel volt hozzám annyi szenvedés után az mindent megért... Az, hogy együtt voltunk és szerettük egymást a világ legszebb dolga volt.

- Olyan boldog vagyok! - mondta halkan amitől megdobbant a szívem.

- Én is! - mondtam és megsimogattam az arcát.

- Ennek nagyon örülök! - mondta miközben mellém feküdt és maga mellé húzott. Hallottam felgyorsult szívverését amitől a kedvem még jobb lett.

- Tegnap mikor csak egy puszit adtál, kicsit megdöbbentem... - mosolyodtam el.

- Mert ha megcsókoltalak azt hiszed nyerésben vagy... - mosolyodott el.

- Így is úgy is nyerésben voltam... - mondtam és kuncogtam.

- Na szép... - játszotta el a sértődött kisfiút. Felkönyököltem és az arcát kezdtem nézni de ő nem nézett rám. Elmosolyodtam és csókolgatni kezdtem a mellkasát. Majd végigsimítottam a hasizmainak vonalát, egészen a takaró széléig ami éppen hogy csak takart valamennyit. Aztán elhúztam a kezem és újra ránéztem. Ezúttal ő is engem figyelt, szenvedéllyel teli szemekkel fürkészte az arcom amitől természetesen elpirultam.

- Imádom mikor elpirulsz! - simogatta meg vérrel teli arcom amitől csak még inkább olyan lett.

- Én nem... - hajtottam le a fejem.

- Pedig nagyon aranyos vagy olyankor... és persze szép is mint mindenhogy... - mondta és maga felé fordította az arcom. Zavartan mosolyodtam el és pirultam el megint.

- El tudom képzelni... - motyogtam majd a mellkasára hajtottam a fejem. Annyira csodálatos volt a tegnapi nap, és ez az egész... Tom szeret és... Jaj istenem nem tudok már mást mondani...

- Tedd is mert így van! - mondta és hallottam, hogy mosolyog. Erre már nem válaszoltam csak megforgattam a szemem, amit úgy sem látott.

Nem is szólaltunk meg csak mindketten egymás karjába bújva pihentünk. Én csak élveztem az illatát és azt, hogy a karom simogatja.  Belepuszilt a hajamba majd az arcom is megsimogatta. Nem értettem miért teszi, de kicsit olyan volt mintha a kötödés miatt lenne... Ez azért szívmelengető gondolat volt.

- Ugye tudod, hogy imádom az illatodat! - közölte halkan.

- A tiédnél biztos nem jobb... - mosolyogtam és megcsókoltam a mellkasát.

- Kétlem... De lemegyünk enni? - kérdezte és abban a pillanatban megkordult a gyomra.

- De! - álltam fel és kezdtem keresgélni valami ruhát. - kölcsön kapom a pólód? - néztem rá de ő csak végigmért aztán kajául elmosolyodott.

- Nem... - mondta felállt és szorosan megölelt.

- Hát nem éhes az én uram? - mosolyodtam el.

- Mint a farkas... - mondta majd megcsókolt. Tele volt szenvedéllyel és egyből rájöttem, hogy az éhséget most rám értette. Nevetve húzódtam el amit nagyon rossz néven vett.

- Naaa... - nyavalygott.

- Együnk... ételt... - mosolyogtam de ő csak durcázott.

- Valahogy másra pályázott az urad! - mondta és az utolsó szónál elmosolyodott.

- Hát... Erre várnia kell! - nevettem de azért egy rövid csókot nyomtam a szájára majd bementem a fürdőbe és belebújtam a hatalmas pólójába meg egy bugyiba.

- Ugye tudod, hogy undok vagy? - jött utánam a bokszeréjért.

- Tudom! - mosolyogtam miközben hátúrról átöleltem és megcsókoltam a lapockája között.

- Legalább ne kínozz... - fordult szembe és fogta át a derekam.

- Nem kínozlak csak megpusziltalak... - mondtam és most az orrára nyomtam egy csókot.

- Boszorka! - suttogta majd szenvedélyesen megcsókolt. Ennek már nem bírtam ellen állni mert olyan heves volt, teli szerelemmel.

A nyaka köré fontam a kezem és még közelebb húztam. A keze azonnal a fenekemen volt majd szépen becsúszott a nagy pólója alá. Elmosolyodtam de a csókunk ettől nem szakadt meg, sőt még szenvedélyesebb lett.

- De csak a te boszorkád! - mondtam mikor elengedett.

- Az biztos! - puszilt meg majd a húzott ki a fürdőből és a szobámból. Összekulcsolta az ujjainkat és még egy csókot adott a lépcső alján. Elmosolyodtam és mikor elhúzódott én húztam vissza.

- Lehet vissza kéne menni... - mondta szinte az ajkaim közé csukott szemekkel a homlokát az enyémnek támasztva.

- Előbb együnk... - pusziltam meg majd elindultunk a konyhába. Bill és Keri éppen egymást falták mikor mi kézen fogva bementünk. Leültünk és enni kezdtük a tegnapi maradékot. Úgy tűnik az estét senki sem a vacsorázással töltötte...

- Sziasztok! - mondtuk mosolyogva mire szétrebbentek és Keri  sokatmondóan rám mosolygott.

- Ez is csak szivatás mint a múltkor vagy ez most komoly és végre minden rendben... - nézett ránk Bill.

- Ami azt illeti ez most komoly... - mondta Tom, mire Bill elámult.

- Azta...  Ezt sem hallottam még tőled... - ugratta a tesóját aki csak magában morgott miközben megsimogatta a lábam.

- Gondolom a ti estétek sem volt épp unalmas... - mosolyodtam el és láttam, hogy Keri elpirul.

- Hát nem... - mondta Bill majd mindenki enni kezdett.

******************************************************************

Sziasztok!

Bocs, a vége kicsit uncsi lett...

De a komikat nagyon köszönöm!!!

DaDa, Rienneee, Adri, Evi1022,  Timmy96, blair18, DirtyRawen, MercerGirl, JonasBSpFanGirl, okoscsaj

16. Rész: Szeretlek!!!

A szívem hatalmasat dobbant miután kellő képpen felfogtam, hogy amit mondott az csakugyan azt jelzi, hogy mennyire szeret... Ahogy a szemei csillogtak, mintha a világ legdrágább kincsére nézett volna...

- Ezt nem vettem észre??? - vontam fel mosolyogva a szemöldököm. Ő is elmosolyodott majd megsimogatta az arcom.

- Hát... én magam sem vettem észre... akkor még... - nevetett én pedig követtem.

Négy nappal később

Szerencsére tagnap este kiengedtek a kórházból és ennek nagyon örültem. Utáltam ott lenni, főleg, hogy a dilidoki is a nyakamra járt... és még egy hétig fog is, hogy bebizonyosodjon több öngyilkossági kísérletem nem lesz...

-Megjöttek!- kiabált Keri a kertből mikor én éppen öltöztem. Annak a tiszteletére, hogy hazajöttem és minden rendben, kitalálták, hogy grillezzünk a kertben... Én persze baromira izgatott lettem... A kórházban nem engedtem Tomnak, hogy közeledjen... Nem akartam ott összejönni vele... az annyira... nem romantikus.

Meg adni is akartam magamnak egy kis időt, hogy kiismerhessem. És így a pár nap alatt sikerült rájönnöm, hogy miért is dobban akkorát a szívem ha meglátom...

A humora, a kinézete, a kedvessége, a nézése... mindene... Tom úgy volt tökéletes ahogy volt és éreztem, hogy szükségem van rá...

És pont ezért volt az, hogy megint gyomorgörcsöm volt és fél óra után is tanácstalanul álltam a ruháim előtt... Tetszeni akartam neki... Azt akartam, hogy ma történjen valami kettőnk között és jól akartam kinézni...

- Mondom itt vannak! - jött be mosolyogva Keri.

- Hallottam... - sóhajtottam és ledobtam magamat az ágyra.

- Mi a baj? - kérdezte és leült mellém.

- Nem tudom mit húzzak fel... - sóhajtottam.

- Szerintem mindegy... Tom úgy is fülig szerelmes...

- Lehet... De akkor is jól akarok kinézni!

- Akkor szerintem ez tökéletes! - mutatott egy fehér térdgatyára és egy királykék topra.

- oké... - mondtam és gyors belebújtam. Együtt mentünk le ahol már a fiúk javában álltak a grillnél. Mikor közelebb értünk lehetett hallani. hogy veszekednek.

- Nem... Nem kell ennyi... - mondta Tom miközben elvette a fűszert Billtől.

- De igen! Inkább figyelj arra mert szénné égeted!

- Úgy jó ha ropogós!

- Na már, figyelj rá... - mondta Bill és gyors kikapta a husikat a szénből...

- Na ezt már nem kell megenni... - mondta Tom.

- Mert te ilyen hülye vagy... - duzzogott Bill és ő óvatosabban rakta a rácsra a húst.

- Látom elvagytok... - nevettem Kerivel. Felénk fordultak a fiúk, Tom arcán hatalmas mosoly terült el mikor meglátott... Ez nagyon szívmelengető volt és egy pillanatra megfeledkeztem az izgalmamról. Szerettem volna ha ez az este jól sikerül...

- Ez az idióta bedobta a húst a szénbe... - mondta Bill morcosan.

- Jól van jól van! Beesett na... - mondta Tom. Olyan aranyos volt... Mint valami nagy gyerek... - én csak kuncogtam majd odasétáltam melléjük.

- Szerintem mindketten üljetek le... - nevettem még mindig. Az ikrek motyogtak valamit a bajszuk alatt de tették amit mondtam. Mentettem ami még menthető volt és szerencsére Tom szénné égetett husiján kívül nem volt semmi gáz.

- Na nagyon elszúrták? - kérdezte Keri miközben mellém lépett.

- Csak Tom... - mondtam és kuncogni kezdtem mikor az illető a hátam mögött felmordult.

- Jellemző... - mondta Keri mire Tom játékos sértődöttséggel felállt.

- Na jól van... - mondta és bement a házba. Én csak mosolyogtam.

- Menj utána... - súgta Keri. - Mi addig kint maradunk...

- Köszi! - mondtam hálásan, fülig érő szájjal és elindultam Tom után. A szívem vadul dobogott és a  gyomrom helyén millió pillangó repdesett... inkább madár...

Bementem a házba és mikor meghallottam a csörömpölést a konyhában elmosolyodtam és odamentem még ha nagyon is izgultam.

- Kiengesztelhetlek? - léptem mellé. Láttam, hogy elfolyt egy mosolyt.

- Nem... - mondta és elfordult.

- Naaa... - nyafogtam halkan a fülébe.

- Undok voltál... - fordult velem szembe. A mellkasunk összesimult és én a mellkasát bámultam majd felnéztem rá. Ő is engem nézett és a csillogó tekintetem visszacsillogott az ő szemében amin elmosolyodtam. A szívem vadul dobogott és az ujjaim bizseregtek...

- Sajnálom... - mondtam aranyosan.

- Még meggondolom... - mosolyodott el majd egy apró puszit nyomott az arcomra és ott hagyott. Tátott szájjal álltam és a kezem a puszi helyére csúszott ami még mindig bizsergett a szája érintésétől... Aztán elmosolyodtam de még mindig a puszi helyét fogdostam és csak akkor eszméltem fel mikor valaki megfogta a vállam.

- Mi az? - kérdezte Keri.

- Semmi... - mosolyogtam.

- Aha... Tom fülig érő szájjal jött ki és te is úgy állsz itt mint ha valami eszméletlen dolog történt volna.

- Az is történt... Megpuszilta az arcom... - ezen Keri csak úgy mosolygott rám mintha valami gyerek lennék.

- Aha... Akkor segíts kihozni a piát... - mondta és megfogta a narancslevet meg az almalevet ( én még nem ihattam alkoholt így ők sem ittak ) Én megfogtam a barackot és a répa, narancs alma vegyest és kimentünk a kertbe. Letettem az asztalra, közel hajolva Tomhoz, ránéztem és rámosolyogtam majd visszamentem a húshoz. Még mindig mosolyogtam. Olyan vicces volt ahogy kóstolgattuk egymást... De baromi jó érzés volt.

- Megbocsátok... - lépett mellém Tom.

- Helyes... - mondtam majd kuncogtam és kivettem a kész husit és sütni kezdtem a következő adagot.

- Neked nem kéne pihenned? - kérdezte aggódva. Éreztem hogy az arcom fürkészi így mosolyogva néztem rá. A barna szemek annyira lebilincseltek és annyira magával ragadtak, hogy egy pillanatra nem is bírtam koncentrálni arra, hogy hol is vagyok...

- Nem... - mondtam végül. Nem sokkal később még mindig egymás szemébe bámultunk és a levegő izzani kezdett. Fél szemmel láttam, hogy Billék beosonnak mellettünk, amiért nagyon hálás voltam.

- Oda fogod égetni... - mosolyodott el mire én visszanéztem a húsra és kivettem. Nem volt semmi baja, csak kellő képpen megsült... :)

- Azt hiszem kettesben maradtunk... - mondtam és halványan elmosolyodtam.

- Végre... - mondta halkan és éreztem, hogy közelebb lépett. A vállunk összesimult ami fura melegséggel töltötte el a szívem. - Csinos vagy... - mondta egy rövidebb csend után.

- Köszönöm... - néztem rá. az arca alig pár millire volt az enyémtől amitől gyűlni kezdett a számban a nyál és a tekintetem a szájára siklott. Aztán újra megtaláltam a szemét de az lefelé nézett. halványan elmosolyodtam mikor újra a szemembe nézett. Ez az este eddig is tökéletes volt de most így hirtelen rájöttem, hogy miket kéne ahhoz tennem, hogy még tökéletesebb lehessen.

Csak bámultunk egymás szemébe amíg újra izzani nem kezdett a levegő. Minden porcikám bizsergett és a fantáziám beindult. Elképzeltem ahogy Tom ajkai a számat cirógatják. A nyál megint megindult a számban és a tekintetem megint lesiklott. Erre a válasz az volt, hogy Tom szembe fordult velem és a kezeit a derekam köré fonta és közel húzott magához. Az arca egyre közelebb és közelebb került míg az ajkai meg nem érintették az enyémet.

A szemem lecsukódott, a testem lángolt, a szám elnyílt és éreztem, hogy Tom óvatosan megnyalja az alsó ajkam majd átfurakszik a számba, ahogy én az övébe.
A szája olyan volt mint a puha párnák amik valami nagyon törékeny dolgot cirógatnak és óvnak.
Minden porcikám bizsergett, a számban ezernyi apró tű szurkálását  éreztem de ez is kellemes volt. Csak azt jelezte, hogy mennyire kívántam és, hogy mennyire szeretem.
A szívem vadul dörömbölt és a kezem a nyaka köré fontam és szinte rámásztam Tomra de nem érdekelt. Kívántam őt... mindennél jobban... De Tom is beindult mert mintha kicsit durvább lett volna a csók és a keze is a fenekemre tévedt ami engem csak feltüzelt.

De már kezdtem szédülni a levegőhiány miatt és féltem, hogy elájulok így a mellkasára csúsztattam a kezem és óvatosan eltoltam. Ő még az utolsó pillanatban gyengéden megharapta az alsó ajkam ami ígéretes előjel volt az este további részére.

A homlokunkat egymásnak támasztottuk és úgy lihegtem miközben a szemébe néztem. A tenyerem alatt éreztem heves szívdobbanásait amik az enyémre emlékeztettek és ez megnyugtatott.

- Ha az első is ilyen jó volt nem értem hogy voltam képe ott hagyni téged... - motyogtam mire ő csak elmosolyodott.

- Még nem tudtuk, hogy szeretjük egymást... - magyarázta és megsimogatta a derekam amiről felcsúszott a felső.

- Így már érthető... - mondtam még mindig lihegve. Ezek után nem mondott semmit és szerintem még nagyon sokáig álltunk volna így ha nem kezdjük el érezni az égett hús szagát.

- Basszus... - mondtam és lekaptam a szeleteket.

- Na ki a béna... - vonta fel játékosan a szemöldökét.

- Hát persze, hogy te... - mondtam majd elnevettem magam. Szerencsére volt elég hús így kezdhettünk kajálni.

- Kajaaaa! - üvöltött Tom mire Keri és Bill megjelentek a kertben és már az asztalnál is ültek. Tommal odavittük a husikat és leültünk az asztalnál. Én és Tom az asztal egyik oldalán, velem szemben Keri, mellette pedig Bill.

- Jó étvágyat! - mondtuk egyszerre és enni kezdtünk. Ahhoz képest, hogy egy párszor pár szelet odaégett egész finom volt.

Csendben ettünk és mindenki elégedetten élvezte és nekem a gondolataim teljesen elkalandoztak. Akartam Tomot. Vártam, hogy kettesben legyünk a szobámban mert úgy éreztem, hogy már nagyon régen várok erre és most megkaphattam...

Úgy tűnik Tom is ugyanarra gondolt amire én mert egyszer csak az enyémhez simította a lábát az asztal alatt. Ez elektromosságot szabadított fel bennem és nem bírtam tovább a kajára koncentrálni.

A kezem gondolkodás nélkül indult el Tom combja felé amit azonnal végigsimítottam majd visszatértem a villámhoz, hogy Keriék ne vegyenek észre semmit. De Tom nem hagyott enni... A következő pillanatban a keze a combomon volt és felcsúszott oda. Én majdnem félrenyeltem de sikerölt türtőztetnem magamon. Alig vártam, hogy Billék befejezzék az evést mert Tom simogatása egyre édesebb lett és egyre jobban felizgultam és egyre inkább ne bírtam megülni a helyemen...

Tom keze egy pillanatra lejjebb csúszott és kicsit nagyobb terpeszbe tette a lábam. Azt hittem, hogy ott helyben fogok felgyulladni vagy leolvadni a székből... Vagy esetleg Keriék előtt egy hatalmasat sóhajtani örömömben.

Tom keze visszatért és most már még inkább hozzám fért... Nem értettem, hogy hogyan nincs zavarban de én rettegtem, hogy a pirulásom majd feltűnik Billnek... és az ciki lenne.

De nem bírtam megállítani Tomot... Túl kellemes, túl tüzes és jó érzés volt ahhoz a simogatása, hogy eltoljam a kezét. Aztán Kerire néztem és olyasmi képet vágott mint amit én vághattam. Elmosolyodtam és óvatosan eltoltam Tom kezét.

- Köszönjük, finom volt... Mi most elmennénk aludni... - álltam fel mire Tom döbbent arcán egyből elterült a mosoly.

- Pe... Persze... - dadogott Keri, de mi már rég eltűntünk. Kézen fogva húztam fel Tomot az emeltre de nem siettünk. Mindkettőnknek jó érzés volt, hogy az ujjaink összefonódtak és elmerültünk a gondolatainkban, hogy mit fogunk csinálni ha felértünk a szobámba.

Mikor beértünk azt vártam, hogy Tom nekem fog esni, de csak az ölébe kapott miközben mélyen a szemembe nézve mosolygott... Mikor feleszméltem már a fürdőmben voltunk. Szerencsére semmilyen emléket nem keltett bennem...

Tom letett, szorosan maga mellé és a fenekemre csúsztatta a kezét. Lehunytam a szemem olyan jó érzés volt, majd kinyitottam és a szemébe néztem. Tele volt szenvedéllyel és vággyal... Szerelemmel...

Még közelebb léptem miközben a szemébe néztem, majd a kezemmel óvatosan a pólója alá nyúltam. Felfedeztem a felsőtestét, éreztem, hogy egy pillanatra megremeg, és ezt elismerésnek vettem...

A keze a fenekemről a derekamra csúszott majd felhúzta a pólóm és óvatosan levette. Éreztem, hogy elpirultam amit még mindig nem értettem, de most örültem ha látja, hogy fontos az, hogy mit gondol...

Elmosolyodott majd lehajolt és megcsókolta a nyakam ami fura bizsergést váltott ki a szája helyén. Éreztem, hogy óvatosan kiszívja amitől aztán végem volt... A kezem felcsúszott a pólója alatt és lehúztam róla. A felsőteste megint teljesen elvarázsolt és ezért apró puszikkal halmoztam el a kidolgozott izmait.

A keze a nadrágom gombjához csúszott de mielőtt kigombolta volna még egyszer megsimogatott ott. Aztán óvatosan kigombolta a nadrágom és letolta. Én kiléptem belőle és tovább kényeztettem a csókjaimmal majd én kezem is megtalálta az ágyékát. Elmosolyodtam mikor éreztem, hogy mennyire kíván engem.

Fölfelé kezdtem haladni egészen a szájáig míg újra meg nem csókoltuk egymást. Sokkal gyengédebb volt mint az előző de nagyon élveztem... Leszedtem róla a nadrágot és megfogtam a fenekét. Tom csókja ettől szenvedélyesebb lett és kikapcsolta a melltartómat. Éreztem, hogy messzire dobja és a csók közben a keze a mellbimbómmal kezdett játszani. Ettől szinte abban a pillanatban lökni kezdtem a zuhany felé amint megérintett.

Éreztem, hogy a csók közben elmosolyodik így még inkább folytatni kezdte. Imádtam... Annyira de annyira vágytam rá... Annyira de annyira szerettem. Jobban kívántam és vágytam a közelségére mint bárki máséra ebben az életben...

Aztán csak azt éreztem ahogy meztelen felsőtestünk egymásnak simul és az ágyéka nekem feszül. Még jobban megvadultam és szinte tépni kezdtük egymás  száját és ez csak vadabb lett mikor megéreztem Tom óvatos érintését a bugyim szélén majd óvatosan letolta rólam, én pedig róla az alsógatyát.

Azonnal a zuhany felé húzott és megengedte a vizet... Picit hideg volt, de különösen jól esett a felhevült testemnek...

Csak összefonódva csókolóztunk mikor Tom újra simogatni nem kezdett. Most már annyira fel voltam tüzelve, hogy egy hangosabb sóhaj hagyta el a számat amitől megszakadt a csókunk.

Ő halványan mosolygott és tovább folytatta. Nekem a hideg csempének kellett támaszkodnom de nem zavart. A tusfürdőm után nyúltam és ráfolyattam Tom hátára amit látszólag nagyon élvezett. Simogatni kezdtem a hátát, majd egyre lejjebb és lejjebb haladtam a kezemmel míg nem oda nem tévedtem.

Halkan sóhajtott én pedig kicsit hangosabban nyögtem mert éreztem ahogy felemeli az egyik lábam és az ujjával belém hatol. Ha nem lett volna víz az izzadságtól lettem volna vizes... Teljesen fel voltam tüzelve és azonnal azt akartam, Tommal eggyé váljunk.

Megcsókoltam és lemostam a hátát. Hangosabban nyögtem és éreztem, hogy a gyönyör már nincs messze... Tom is észrevette és abbahagyta a kényeztetésemet. Kimásztunk a fülkéből és a szobám felé kezdtünk hátrálni miközben megunhatatlanul  csókolóztunk.

- Egy pillanat... - mosolygott és visszament a fürdőjébe. Én addig kulcsra zártam a szobám ajtaját majd az ágyamra feküdtem. Tom azonnal visszatért és a kis csomagot letette az éjjeliszekrényemre majd mellém feküdt és a mellem kezdte csókolgatni.

Elmosolyodtam és a hátára nyomtam és csókolgatni kezdtem. Egyre lejjebb haladva, minden izmát körberajzolva, néha megnyaltam aztán én kezdtem kényeztetni a számmal és a kezemmel amit egyre hangosabb sóhajokkal díjazott. Ennek nagyon örültem.

De nem nagyon hagyta hogy folytassam mert rám feküdt majd ő is a szájával kezdett izgatni. Felnyögtem mert én már teljesen be voltam indulva. Tom ezt érezte, hiszen ő is így volt... A csomag után nyúlt, felhúzta majd újra visszafeküdt rám. Óvatosan végigsimított a belső combomon majd terpeszbe húzta a lábam. Egy ideig csak simogatott és rajtam feküdt... Direkt kínzott... De végül is élveztem. Megcsókolt, sokkal több szenvedéllyel mint eddig de mindketten felnyögtünk mikor végre belém hatolt...

Az izgalom a egy pontból szétáradt a testemben és vártam, hogy fokozódjon. Élveztem, jobban mint eddig bármelyik másikat... De lassú volt... Olyan lassú, hogy azt hitem ha nem kezd gyorsítani átveszem az irányítást...

De ő sem bírt sokáig játszanni az idegeimmel mert túlságosan fel volt izgulva, hogy bírja türelemmel. gyorsítani kezdett amitől újabb nyögés hagyta el a számat. Alig pár másodperccel később az övét is és a tempó ismét gyorsabb lett.

Lehajolt, megcsókolt ami tüzes volt és minden mozdulatát édesebbé és szenvedélyesebbé tette. A keze össze - vissza kóborolt testemen, főleg a mellemen ami aztán csak a hab volt a tortán. Egy nyögéssel szakadtam el az ajkaitól, mire lassítani kezdett. Megint éppen csak, hogy mozgott...

Átfordítottam és ráültem. Lefogtam a kezeit és az ujjaink összefonódtak miközben és kőrözni kezdtem a csípőmmel amit nagyon díjazott. Elmosolyodtam majd lehajoltam és gyengéden megharaptam az alsó ajkát amit egy újabb csók követett.

- Jobban szeretlek bárkinél! - lihegte nagyon halkan a fülembe miután újra átfordított minket. A testem vizes volt... Izzadtam és vágytam rá.

- Én is szeretlek! - mondtam aztán újra felnyögtem mert megint gyorsított. A szívem hevesen dobogott és alig bírtam magammal. A kezem a hátán kóborolt és annyira fel voltam tüzelve, hogy valamibe kapaszkodnom kellett... Finoman megkarmoltam Tom hátát, de élvezte mert megint gyorsított. A hangok egyre sűrűbben távoztak belőlünk míg végül az egész testem megremegett és Halkan nyögtem. Tom ugyanekkor a nyakamba lihegett és óvatosan rám nehezedett. Csendesen lihegtünk, nekem fülig ért a szám és szerintem Tomé is... Lágyan megcsókolta a kulcs csontomat majd leszállt rólam. Én csak feküdtem mozdulatlanul és vártam, hogy visszajöjjön...

Aztán visszajött, bebújtunk a takaró alá. Tom azonnal maga mellé húzott... Szorosan a karjába zárt és ott puszilt ahol csak ért.

A szerelem minden porcikámat átjárta... Minden zsigeremben éreztem a boldogságot és biztonságot amit Tom karjaiban éreztem.

- Szeretlek! - mondtam halkan, mire egy újabb csók volt a válasz. Aztán csak csendben simogattuk egymás karját míg  el nem nyomott minket az álom.

*******************************************************************

Sziasztok!

Ne harizzatok, hogy nem volt rész... Nem volt ihlet... De kárpótlásul hoztam egy extra hosszút tele szenvedéllyel... Remélem tetszett :)

És nagyon KÖSZÖNÖM a komikat:  blair18,  Rienneee,  Evi1022,  Krisztiikee, elizabeth.,  DirtyRawen,  Adri,  szamii, MercerGirl,  DaDa, Tubica,  AnonimGirll,  Tina88

És itt a másik blognak a címe :) http://xxxsweetcandyxxx.blogspot.com/

15. Rész: Emlékezés

Fura volt ez az egész... Igazából olyan volt mintha a szívem mindenre emlékezett volna amit valaha is éreztem, de az agyam nem tudta, hogy miért, mikor, hogyan és hol... Nem emlékeztem... Vagyis emlékeztem de nem az agyammal... Csakis az érzéseim voltak amik elmondtak valamit de nekem ez kevés volt... Mint mindig... Legtöbbször az eszemre hallgattam mint, hogy a szívemre... És sokszor ezért is buktam el...

- Mi megyünk... - mondta Keri.

- Várj egy kicsit... - mosolyogtam rá. - Beszélhetnénk kettesben?

- Persze... - mondta és a fiúkra néztek. Ők készségesen felálltak, Tom egy puszit nyomott az arcomra majd kimentek. Fura volt... fura mert a szívem tombolt de még mindig nem értettem miért...

- Szóval? - ült le az ágyam mellé.

- Hát... Össze vagyok zavarodva... - ismertem be.

- Megértem...

- Mi történt pontosan? A te szemszögedből... Mert Tom elmondott pár dolgot...

- Hát amit én láttam az az volt, hogy Te és Tom vonzódtok egymáshoz... Nagyon is. Először tényleg csak flörtnek tűnt de utána mindkettőtök részéről több lett! Tom és Te is úgy néztetek a másikra, hogy bármelyik szerelmes pár megirigyelhette volna. De te nem voltál hajlandó bevallani... Hiába mondtam nem vallottad be pedig nyilvánvaló volt. De szerintem te sem akartad tudni, pont azért mert ezt mindig letagadod... Szóval aztán megcsókolt és végre rájöttél, hogy szereted de azt nem hitted, hogy ő is... Teljesen a padlón voltál aztán reggel azt mondtad nem is olyan fontos... Na akkor kiakadtam... na mindegy... a lényeg, hogy aztán elmentél vele beszélni és sírva jöttél haza és sehogy sem bírtunk kiimádkozni a szobádból Billel és kezdtünk aggódni. Aztán Megjött Tom és elmondta mi történt... Három óráig voltál bent mikor úgy döntött, hogy bemegy és mindent elmond neked... De ott feküdtél élettelenül... - a hangja megbicsaklott és sírni kezdett. Magamhoz húztam és szorosan megöleltem. Én is sírni kezdtem, hiszen iszonyat nagy baromságot csináltam. Ráadásul nem értettem, hogy hogyan voltam annyira hülye, hogy meg akartam halni egy fiú miatt...

- Sajnálom! Ne haragudj... - mondtam. Nem válaszolt csak sírt és sírt, ahogy én is... Nem hittem el, hogy ezt tényleg meg bírtam tenni vele. El nem tudtam képzelni, hogy mi járhatott akkor a fejemben, hogy nem jutott eszembe, ő vagy anya...

De az is fura, hogy ami akkor történt mikor bevettem a gyógyszert és öntudatlan állapotba kerültem, majd meghaltam, arra mind emlékeztem. A barack színű selyemre meg a fekete lyukra... a kínzó érzésekre...

- Mégis mi a francért tetted? - kérdezte.

- Nem tudom... - sóhajtottam. - Nem tudom... Csak arra emlékszem ami utána volt... - mondtam de a hangom elcsuklott.

- Mi? - csodálkozott.

- Olyan volt mintha puha párnák közt feküdnék és nem egy kád vízben... Valami fura barack színű anyagok röpdöstek mindenhol és nagyon kellemes volt... Sehol semmi csak én és a zuhanás... Nem volt fájdalom... Nem éreztem semmit ami bánthatott... Akkor Tom eszembe sem jutott... csak a szabadság volt... De aztán egy fekete helyre lyukadtam ki és a földön ültem, megvilágítva valami fura ruhában... Újra éreztem, újra tisztában voltam mit érzek és, hogy ki miatt... Hogy mi történt és nem akartam... Azt hiszem... talán... a lelkem lehetett mert az amúgy lelki fájdalmat fizikainak éreztem... Fetrengtem és úgy éreztem, hogy fogatják bennem a kést és belűről égtem mintha meggyújtottak volna... - a hangom megbicsaklott de fojtattam. -, és akárhányszor Tomra gondoltam ez a fájdalom erősebb lett. Nem akartam érezni ezért nem gondoltam rá, de valami beül késztetett, hogy így tegyek. Végül feladtam és rájöttem, hogy ennél jobban soha az életben nem fájna semmi... Nem fogtam fel, hogy már halott vagyok... Eszembe jutottak az emlékek, hogy Tom, hogyan néz rám és, hogy Te miket mondtál... És egy hang megszólalt és azt súgta : Tom szeret! Aztán a sötétség eltűnt és valaki azt mondta, hogy újra van életjel...  Gondolom a mentős volt... De megint megszakadt a kép és csak néha hallottam dolgokat... Küzdöttem mert onnantól, hogy tudtam, hogy szeret bármit megtettem, hogy vele legyek... Hallottam, hogy Tom fél és, hogy a mentőst kérdezgeti, meg, hogy szerelmet vall... És utána megint képszakadás volt és itt tértem magamhoz... - fejeztem be... Keri csak nagy szemekkel bámult rám és csendben emészgette amit mondtam. Nem csodálom, elvégre arról beszéltem, hogy a halál után mit tapasztaltam... És az bizony fájdalom volt...

- Szereted? - kérdezte egy öt perces csönd után.

- Igen... - mondtam azonnal. - Vagyis... - Keri kitágult szemekkel nézett rám. - Nem tudom... Érzem, hogy a szívem hevesen ver mellette és, hogy vele akarok lenni... mármint folyton a közelében kell lennem, egy levegőt szívni, érezni a e jelenlétét. De az agyam valahogy nem tudja miért...

- Akkor szereted... - mosolygott rám kedvesen. Ettől megnyugodtam. Tudnom kellett volna, hogy Kerivel kell ezeket megbeszélnem és nem egyedül megoldanom...

- Jöhetünk? - dugta be a fejét Tom.

- Igen! - mosolyogtam rá. Ő is elmosolyodott és Billel együtt újra helyet foglaltak mellettem.

Sokáig beszélgettünk, szinte egész nap. Kiderült, hogy Bill és Keri járnak ami teljesen új dolog volt...

Aztán mikor látták, hogy kezdek álmosodni hazamentek és én szabályosan hazazavartam Tomot mikor megtudtam, hogy amióta itt voltam ő nem ment haza... És igazából nagyon ki voltam merülve és kicsit pihenni akartam... És úgy, hogy Tom itt van ez nem volt valószínű.

Szóval mindenkit szépen elküldtem mindenkit és vártam, hogy a szemeim lecsukódjanak a fáradságtól... De sehogy sem ment... Folyton azon kattogott az agyam, hogy mi történt velem... Így szóltam egy nővérnek aki készséggel adott altatót, bár azt mondta, hogy csak kis adagot kaphatok amíg ki nem faggat a pszichológus, az öngyilkos hajlamaimról. Kicsit kiborított, hogy dilisnek tartanak... oké... volt alapja.

Valószínűleg mikor beadta a nővér az altatót azonnal elaludtam mert mikor legközelebb kinyitottam a szemem, a kórterembe besütött a nap és Tom a kezem simogatta.

- Szia! - mondta mikor látta, hogy ébren vagyok.

- Szia! - nyöszörögtem halkan.

- Hogy aludtál? - mosolygott rám.

- Az altatónak hála jól... - mondtam és megtöröltem a szemem majd hatalmasat ásítottam.

- Nem tudtál aludni?

- Nem... Folyton emlékezni akartam dolgokra... - sóhajtottam.

- Remek, mert hoztam neked valamit... Az orvos azt mondta, hogy jó ötlet, szóval megkértem Billt, hogy hívassa elő a képeket amiket együtt csináltunk... - mondta és elővett egy borítékot és letette az ölembe.

- Képek? Mármint ez az a munka amiről beszéltél? - néztem rá értetlenül.

- Igen... Megbeszéltük, hogy a munkakeresésben segítek és összeállítjuk a porfóliódat... Scotty  is segített.... - mosolygott és kivette a képeket.

- Scotty?

- A  kutyánk Billel... - mondta és lenéztem a képekre. - Szerintem nagyon jók lettek... - mosolygott. Az első képen egy tó volt, kis híddal és kacsákkal... Tetszett és ismerős is volt aminek örültem. A második a felhős ég volt, ami megnyugtatott. A következő... Nos... Azt hiszem  az új kedvenc képem...

Tom édes arca volt ahogy nagy barna szemeivel úgy fürkészett valamit. A szeretet lerítt róla... Annyira... annyira aranyos volt...

- Itt mit néztél? - kérdeztem a képre bökve. Megnézte és elmosolyodott majd rám nézett.

- Téged! - mondta gyengéden. Ezt, hogy nem tudtam észrevenni??? Ez hihetetlennek tűnt.

******************************************************************

Sziasztok!

Bocsi, hogy eddig húztam de nem volt időm minden blogomra... De most itt vagyok :) és nagyon köszönöm az összes komit!!!!

Adri,  DirtyRawen, AnonimGirll,  Rienneee, blair18, ,Evi1022, Tubica, missblogger, DaDa, MercerGirl, elizabeth., Timmy96

Kedves Elizabeth.!

Köszönöm a tanácsokat, ilyeneknek mindig örülök :) Viszont nem ezt a blogomat szeretném könyvben is kiadni hanem egy másikat ami vámpírokról és boszorkányokról szól... de azért köszi :) Ha van kedved akkor megadom azt a linket, hogy elolvasd :)!!!

14. Rész : Meg kell ismernem

Most így elsőnek nem a résszel kezdtem!!!

Hogy miért ??????? Mert megvan a 100 komment.... Úgy érzem, hogy ez 13 rész alatt nagyon jó!

Szeretnék mindent megköszönni!! Igazán sokat jelent nekem az, hogy írtok nekem és ennyire szeretitek amit írok!!!!

KÖSZÖNÖM és az előző komikat is!!!

******************************************************************

- Mit jelentsen ez az egész? - kérdeztem Tomot mikor az orvos kiment. - Mit csináltál velem? - kezdtem kétségbeesni.

- Em... - lépett közelebb de elhúzódtam. - Em... A vacsorátok után... Elmentünk bulizni... Keri, te, Bill és én... Kerék összejöttek mi pedig táncoltunk és már akkor is vonzódtunk egymáshoz. Szóval nagyon beindultam és te is de nem mentünk tovább...Még csak nem is csókolóztunk... - kis szünetet tartott én pedig csendben vártam a folytatást. - ... Részeg voltál, hazavittelek de akkor sem volt semmi pedig te kértél rá. Másnap filmet néztünk kettesben és akkor már nagyon vágytam arra, hogy lefeküdjünk. De nem akartad ezért nem erőltettem tovább. Akkor kezdtem úgy érezni, hogy össze vagyok zavarodva mert nem csak a tested miatt akartam lefeküdni veled... De nem tudtam mit jelent ez az egész. Aztán nekem be kellett mennem dolgozni de megbeszéltük, hogy délután találkozunk és megbeszéljük a fotózást. Meg is beszéltük  aztán átjöttetek hozzánk medencézni... Ott kezdődött az igazi probléma... - hajtotta le a fejét.

- Mert?- kérdeztem kíváncsian. Tudni akartam, hogy mi történt és, hogy miért akartam megölni magam.

- Mert megcsókoltalak... - mondta még mindig lehajtott fejjel. A szemeim elkerekedtek és nem bírtam elhinni amit mond... Nem emlékeztem semmire és ez nagyon idegesített. - Megcsókoltalak és aztán te elrohantál. Azt hittem minden rendben mikor kibékültünk de magamban éreztem, hogy ez nem így van... Legalábbis velem nem volt rendben semmi... Össze voltam zavarodva és nagyon vágytam rád... Ezúttal nem csak úgy mint az elején... Vigyázni akartam rád... megóvni és minden pillanatot veled akartam tölteni... Boldog voltam attól, hogy létezel... De nem tudtam, hogy miért érzek ilyeneket...
Aztán kitaláltad, hogy csak szexeljünk mert, hogy úgy is akarjuk egymást... Nem tudtam, hogy miért akarsz ilyet tenni de arra gondoltam, hogy ha szeretnéd miért ne... Hiszen én is szerettem volna... De láttam rajtad, hogy te nem egészen vagy biztos a dolgodban ezért azt mondtam, hogy : Miattam nem  kell belemenni ilyen hülyeségbe ha nem akarod!
És te nagyon ki voltál akadva. Nem tudtam miért lenne neked ilyen fontos és nem is jöttem rá egészen addig amíg a mentőbe nem kerültél.

- Mentőbe? - csodálkoztam. - Miért nem jöttél rá előbb?

- Mert egyszerűen nem látszott rajtad... Néha zavarba jöttél de nekem ez nem volt elég... És a mentőben mikor azt suttogtam szeretlek akkor a monitor azt jelezte gyorsabban ver a szíved... - mondta. Valami rémlett, valami halvány emlék amikor nem egészen voltam magamnál de azt hittem, hogy csak valami édes álom. És a Barack színű selyem és a fekete lyuk? Az vajon álom volt? Vagy, hogy kerültem oda?

- Jól vagy? - fogta meg a kezem.

- Nem... -mondtam és újra gondolkozni kezdtem. Hiába erőltettem a fejem, hiába próbálkoztam nem emlékeztem arra amit elmondott... Csak azért volt ismerős amiért elmondta...

- Mi a baj? - kérdezte feszülten.

- Nem tudom mi volt álom és mi nem... - mondtam kétségbeesetten. - Meghaltam? - kérdeztem.

- Igen... - mondta elszörnyedt képpel. - Nem jöttél ki nagyon sokáig és aggódni kezdtünk... Szóval rád törtem az ajtót és azonnal megtaláltunk ahogy a fürdőkádban fekszel a víz alatt.  Azonnal kiszedtünk Billel de nem lélegeztél és aztán a szíved is leállt... - mondta és láttam, hogy egy könnycsepp bújik meg a szemében. Amint ő is észrevette lehajtotta a fejét. - Újraélesztettünk és aztán a mentősök is... Életem leghosszabb egy perce volt... De végül sikerült és most élsz... - mondta és rám nézett.

- Tom... - mondtam és könnybe lábadt a szemem. Meghaltam... egy teljes percig halott ember voltam és ő megmentett. - Köszönöm... - mondtam végül. Az hogy meghaltam az mindent megmagyarázott... Lehet, hogy amit az emberek beszélnek arról, hogy a lelkünk távozik az igaz? Lehet, hogy a lelkem elhagyta a testem? Lehet, hogy az egészre a lelkem és a tudatalattim vezetett rá?

- Ne köszönd... Miattam kerültél ide... - mondta.

- Nem! Az én döntésem volt nem a tiéd!

- De!

- Hallottad mit mondott! - jött be Keri.

- Istenem Keri! - mondtam mosolyogva. Végre egy olyan ember akire emlékeztem is, hogy közel áll hozzám.

- Jaj te idióta te! - ölelt meg. - Nekem ha még egyszer letagadod amit érzel esküszöm megültek... - simogatta meg a karom.

- Mit tagadtam le? - csodálkoztam.

- Nem emlékszik onnantól semmire, hogy megismert volna minket... - magyarázta Tom miközben Billre is mutatott... Bill? Bill Kaulitz? Istenkém... Komolyan itt vannak a Kaulitz ikrek a betegágyamnál? Olyan ismerős, hogy ismerem őket... De valahogy mégsem emlékszem...

- Ó értem... - mondta Keri és ismét megsimogatott. - Fel kéne hívnod anyádat!

- Inkább nem! Ha ezt megtudta akkor azonnal haza akar vinni... Nem megyek haza!! - mondta makacskodva amin Keri csak mosolygott.

- Oké... De azért majd hívd fel mert baromi régen nem beszéltetek és mindig azt mondtam, hogy WC-n vagy vagy munkát keresel és otthon hagytad a mobilod...

- Mióta vagyok itt? - kérdeztem ingerülten.

- Négy napja... - mondta Bill kedvesen és rám mosolygott.

- Mi? - döbbentem meg.

- Eszméletlen voltál...

- Sajnálom... - hajtottam le a fejem.

- Ugyan Em... Csak minél hamarabb kerülj ki innen! - mondta Tom és megsimogatta a kezem. Nem válaszoltam csak lehajtottam a fejem mert zavarba voltam. Szeretnem kellett... Tudtam, hogy így volt akkor és éreztem, hogy most is van bennem ebből az érzésből... De nem tudtam ki ő, vagy, hogy milyen ember... Nem tudtam kit szeretek és így nem igazán tudtam szeretni... Helyes volt, kedves és imádtam ahogy a szemebe néz. Lebilincselt barna szemének tekintete és a szívem is vadul dörömbölt... De az nem jelenthetett semmit amíg nem tudom ki ő és mit szeretek benne... Meg kellett ismernem ahhoz, hogy tiszta szívből viszonozhassam azt az érzést amit irántam táplál...

13. Rész : Amnézia

A kórházban kint kellett megvárnom amíg kimossák Em gyomrát. Legszívesebben berontottam volna minden pillanatban. A lábaim folyamat járkáltak és az ujjaim kopogtak a térdemen.

- Tom, nyugodj meg! - mondta Bill miközben a síró Keri ölelte.

- De nem tudok! Ez az egész miattam van! - mondtam ingerülten.

- Mi? - néztek rám döbbenten.

- Ha észreveszem előbb, hogy szeret akkor most nem itt tartanánk! - mondtam kétségbeesetten.

- Jaj Tom! - borult Keri a nyakamba. - Ne magadat hibáztasd! Nekem sem akarta elmondani először! hiába győzködtem, hogy mondja el neked nem tette!

- Akkor nekem kellett volna bevallanom... - mondtam. - Ha bevallom ő is elmondja és akkor nem ülünk itt.

- Maguk Emilia Smith hozzátartozói? - kérdezte a doki. Azonnal felpattantunk és a dokira szegeztük a pillantásunk.

- Igen! - mondtam.

- Sikerült kimosni a gyomrát... Viszont azt hiszem fenn áll a veszélye egy ideiglenes amnéziának... - mondta a doki.

- Hogy mi? - döbbentünk le.

- Elég sokáig nem jutott oxigénhez az agya és ezért némi károsodás valószínű. Persze ez nem lesz állandó, szerencsére hamar megtalálták! Ez az amnézia tarthat egy hétig de akár több hónapig...

- És milyen mértékű? Úgy értem mennyire fog emlékezni? - Keri hangja remegett. Ránéztem és láttam, hogy sír. Bille átkaroltuk, Bill megpuszilta.

- Nem lehet tudni! Ez csak akkor fog kiderülni mikor magához tért! Bemehetnek és szóljanak ha felébredt! Akkor majd meg tudják mondani, hogy mennyire emlékszik.

- Rendben! Köszönjük! - mondta Bill. Ő volt még itt az egyetlen higgadt ember.

- Igazán nincs mit! - mondta majd odébb ment. Mi azonnal bementünk a szobába ahol Em feküdt. Szörnyű látvány volt, főleg azzal a tudattal, hogy ez mind miattam van.

- Ó istenem! - szaladt oda Keri. - Emili mégis miért csináltad? Hogy lehettél ennyire hülye? Ránk nem is gondoltál? - kezdett megint zokogni Keri. Nem tudtam, hogy Em hallja- e amit mondunk.

- Tom nem a te hibád! - fogta meg a vállam Bill. Felé fordultam és magamra erőltettem egy mosolyt.

- Kösz... De tudom, hogy nem így van... - mondtam és elszomorodva néztem a fekvő Emilire. Odasétáltam és leültem egy még szabad székre és megfogtam Keri kezét. Simogattam és le nem vetem róla a szemem. Minden pillanatban azt vártam, hogy mikor fogja kinyitni a szemét. Alig vártam, hogy a szemébe mondhassam, hogy szeretem és, hogy megnyugtassam ez mindig így lesz! Nem akartam, hogy még egyszer ilyen hülyeséget kövessen el...

*** *** ***

- Tom... Tom ébredj! - lökdösött meg valaki.

- Höm... - pattant fel a szemem.

- Tom az isten szerelmére gyere haza! Legalább fürdeni! Meg aludt ki magad! - mondta Bill.

- Nem! Itt maradok amíg fel nem ébred! - mondtam határozottan és megsimogattam Emili arcát.

- De hát négy napja itt vagy... Itt alszol, alig eszel, és nem fürdesz!! Gyere haza, majd én addig itt maradok! - mondta komolyan.

- Nem! Ha elmegyek akkor fog magához térni... Azt akarom, hogy amikor felébred az első dolog amit hall az az legyen, hogy mennyire szeretem! - mondtam és közelebb hajoltam és megpusziltam.

- De Tom... - ellenkezett Bill de leintettem.

- Maradok!

- Hát jó... De akkor legalább hagy hozzak neked normális kaját!

- Oké... - mosolyogtam rá. Tény ami tény baromi éhes voltam. - És köszi! - mondtam.

- Nincs mit! Keri is bejön délután de be kellett mennie dolgozni.

- Rendben! Ha lesz valami hívlak titeket! - mondtam. Bill bólintott majd kiment.

- Istenem Em! Kérlek kelj fel! Annyira szeretném ha végre hallanád amit mondani akarok!

- Ühm... - nyögött Em. A szívem azonnal megdobbant és felkeltem. Közel hajoltam hozzá.

- Em... Kicsim! Szeretlek, érted? Mindennél jobban szeretlek!

- Ki vagy te? - hallottam meg kétségbeesett hangját.

- Mi? - húzódtam el. Em arca rémült volt.

- Hol vagyok? És ki vagy te? - mondta. Nagyot sóhajtottam és rájöttem, hogy Em csakugyan nem emlékszik semmire, ahogy a doki mondta.

- Em... Kórházban vagy! Begyógyszerezve feküdtél egy kádban mikor rád találtunk... - mondtam és távolabb húzódtam. Nem akartam, hogy megijedjen amiért egy számára idegen áll mellette.

- Mi? Én...

- Mennyire emlékszel? - kérdeztem.

- Hát... Kerihez utaztam... Mármint... Éppen vacsoráztunk... - mondta.

- Értem... - mondtam. Valamiért csak rám nem emlékezett...

- Ki vagy te? Mármint ne érts félre... Tudom ki vagy... De nekem mi közöm van hozzád? - láttam, hogy zavarba van és ez nagyon édes volt.

- Tudod... - nagyot sóhajtottam és újra megfogtam a kezét. - Szomszédok vagyunk... Kb egy hete ismerjük egymást. Együtt dolgozunk a fotóidon meg minden és... Szóval...

- Szeretlek? - kérdezte döbbenten és megsimogatta a kezem.

*** Emili ***

Annyira össze voltam zavarodva... Nem emlékeztem, hogy mégis mikor találkoztam vele, vagy, hogy hogyan de azt tisztán éreztem, hogy szeretem. Erősen kötődtem hozzá és éreztem, hogy a szívem tombolt attól, hogy a kezemet fogja.

- Én ezt nem tudhatom... - mosolygott. Annyira édes volt... De annyira idegesített, hogy nem tudom miért. Vagy, hogy miért érzek egy kis fájdalmat a mellkasomban mert szeretem.

- De te nem... - mondtam elszomorodva mikor rájöttem, hogy miért fáj.

- De! Szeretlek! Em! Szeretlek, szeretlek, szeretlek! - mondta végig a szemembe nézve. A szívem vadul tombolt. Alig bírtam elhinni, hogy amit hallok az igaz.

- Szeretlek! Szeretlek Tom!  - mondtam de össze voltam zavarodva. - Mármint... Nem tudom miért meg ilyenek... Kicsit zavaros... De, de... Azt tisztán érzem, hogy szeretlek.

- Én is szeretlek! Istenem Em, én annyira sajnálom, hogy nem mondtam el! Annyira sajnálom, hogy ezt mind át kellett élned miattam! - mondta szomorúan. Fogalmam sem volt, hogy ezt miért mondja. Éppen kérdezni akartam mikor belépett az orvos. Nem hagyott lehetőséget szóhoz jutnom, csak mondta mondta és mondta, hogy mi ez az egész és, hogy meddig fog tartani az amnéziám, meg, hogy milyen súlyos. Megnyugodtam mikor viszonylag kevés dolgot felejtettem el. Viszont megijedtem mikor azt mondta, hogy a Tom által okozott stressz miatt felejtettem el csak őt... És, hogy miatta akartam öngyilkos lenni...

*******************************************************************

Remélem nem fogtok kinyírni amiért még mindig nem jöttek össze... :) de gondoltam még egy kicsit húznám a dolgot....

És istenkém... El sem hiszem, hogy ennyi komit kaptam az előző részhez! Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire szeretni fogjátok a sztorit! főleg, hogy egy olyan részhez kapom a legtöbb komit ami szerintem szar lett... KÖSZÖNÖM!!!!!!!!!!!

Rienneee, kitty94, Stella., xusi, MercerGirl, Adri, AnonimGirll, szamiii. (bogszam. ), Evi1022, blair18, DirtyRawen, JonasBSpFanGirl, esther., DaDa, Timmy96, Tubica

12. Rész : Zuhanás

Ilyen és hasonló gondolatok jártak a fejemben mikor begyógyszerezve bemásztam a vízzel teli kádba. A szemeim teljesen fel voltak dagadva és még mindig folytak belőle a könnyek miközben elmerültem a vízben, hogy meghalljak.

Gyáva voltam... Tudtam, hogy szánalmas amit teszek... Tudtam, hogy gyenge vagyok amiért elmenekülök, de mi mást tehettem volna ha Tom nem szeret? Milyen megoldás létezik ha nélküle csak egy tátongó lyuk vagyok...

Még levelet sem hagytam, hogy abban mindenkinek elmondjak mindent. Hogy elmondjam, hogy miért tettem... Nem akartam, hogy bárkinek is fájdalmat okozzak azzal, hogy tudja miatta van. Ez az én döntésem volt, senki másé, és senki nem volt felelős... Csakis én és az idióta érzelmeim...

Éreztem, hogy a rengeteg gyógyszer kezd hatni és lassan már nem tudtam, hogy hol is vagyok. A kád víz olyan volt mintha egy puha párnákkal teli ágyban feküdnék és egyre csak süllyednék a mélybe. Csak zuhantam és zuhantam és egyre kevésbé voltam tudatában annak, hogy mi is folyik körülöttem. Az egyetlen dolog ami még mindig a valóságba húzott az az volt ahogy éreztem, hogy a tüdőm keservesen kiabál, hogy oxigénre van szüksége... Égett, fájt de nem érdekelt. A puha párnák és az öntudatlanság, nagyon vonzó és kellemes volt... Nem volt fájdalom, nem volt szenvedés.Csak én voltam és a barackszínű selyem ami úgy hullámzott körülöttem mint ha habos sütemény lenne.

Tetszett, nagyon szép volt és ott akartam maradni. Annyira kellemes érzés volt ott lenni és semmi mást nem érezni és látni, csak azt. Úgy éreztem, hogy a zuhanásnak soha nem lesz vége, mintha egy végtelen gödörben lettem volna ami párnákkal volt kibélelve.

De még ez a zuhanás is kellemesebb volt mint az élet, még ha nem is tudtam mi lesz a vége. De reménykedni kezdtem, hogy ha ez a hely ilyen szép akkor vajon a mennyország is ilyen szép-e.

Ezen még soha nem gondolkodtam azelőtt... Soha nem gondolkodtam el azon mi lesz egy emberrel ha meghal... Vagy, hogy milyen egyáltalán meghalni... De ezek szerint kellemes és könnyű... Semmi fájdalom vagy érzelem...

De ahogy a gyönyörű mennyországra gondoltam a környezet megváltozott. Eltűntek a selyemanyagok és helyette feketeség vett körül. Ettől megrémültem és vissza akartam jutni arra az édes helyre.

Itt megint éreztem, megint tudtam, hogy mit tettem és, hogy Tom fájdalmat okozott... Istenem Tom... Miért nem tudok végre megszabadulni tőle? Miért kell még az életem után is kísértenie? Egyáltalán hol vagyok? Mi történt velem? Ez a hely... Nem is tudom, olyan volt mint egy hatalmas fekete lyuk és csak én voltam a reflektorfény alatt.

Egy ócska, szakadt, halványkék, muszlin anyag volt rajtam és a földön ültem összegubózva...

Mi történt? Hova tűnt a fájdalommentes halál? Hova tűnt a szépség? Hova tűnt a könnyedség?

Újra fájt, jobban mint eddig... A szívemben mintha megforgatták volna a kést... mintha újra és újra belém vágták volna...

Aztán újra Tomra kellett gondolnom. Nem tudom miért de egyre erősebben villant fel bennem az arca, egyre élénkebben emlékeztem a hangjára. A forró ölelésére, a keze simogatására, a forró csókjaira...

A testem elernyedt és elterültem a földön ahogy ezek az emlékek eszembe jutottak. Fájt... Fizikai fájdalmat okoztak de mégsem bírtam megszabadulni tőlük. Valami azt súgta, hogy emlékeznem kell... Valamit észre kell vennem...

De nem akartam. Fájt. Mintha belűről gyújtottak volna fel... A földön vergődtem és üvöltöttem a fájdalomtól mikor Tom hangja az emlékeimben csengett. A könnyeim kifolytak és olyan volt mintha kitépték volna a szívemet.

Az egész testem megfeszült, hogy ellenálljon a fájdalomnak de valami még mindig arra kényszerített, hogy emlékezzek.

Feladtam a küzdelmet... Arra gondoltam, hogy ennél jobban már semmi sem tud fájni... Szóval hagytam, hogy elárasszanak az emlékek...

Elsőnek az első találkozásra emlékeztem, ahogy Tom illata azonnal megszédített. Még most is beleremegtem... Mikor halott voltam... Meg Tom első felém intézett mosolya amiért már akkor odavoltam...

Aztán valamiért arra terelődött a figyelmem, hogy ő hogyan reagált rám nem pedig fordítva... A lelkem igyekezett megmutatni valamit amire most mát nagyon kíváncsi lettem...

Tom átható pillantásai, csillogó szeme mikor rám nézett... Rejtett simogatások amik akkor csak arra utaltak, hogy le akar fektetni... De most valamiért mást is elárultak... Hogy miért? Mert az arcára koncentráltam... Ahogy Keri mondta tényleg annyira úgy nézett rám.

Vagy amikor nem használt ki... És mikor megkérdeztem, hogy tényleg ráhajtottam-e akkor olyan furcsán reagált. Mintha bánná... de nem azért mert nem fektethetett le hanem mert... szóval mert akarta de nem azért mert hiánya volt...

És amikor megdicsérte a szemem? Az miért volt? Miért viselkedett a csók után is úgy Tom mintha sokkal több lennék mint barát vagy mint akivel csak lefeküdni akar.

Tom szeret! - hallottam meg egy hangot magamból. Nem tudtam, hogy ki volt vagy mi okból mondta de abban a pillanatban mindent elhittem. Elhittem, hogy csakugyan szeret és ezért voltam neki ennyire fontos... Elhittem, hogy minden érintése azért volt mert közelebb akart hozzám kerülni és, hogy ő végig azt hitte, hogy én közömbös vagyok és ezért hangsúlyozott, úgy mintha egyedül én nem lennék szerelmes.

- Újra van életjel! - vízhangzott egy hang a fejemben. A fekete térséget hatalmas fényözön lepte el és a sötétség eltűnt.

- Rendben... Vigyük be a kórházba... - jött egy újabb hang. A testem megemelkedett. Testem? Eddig olyan volt mintha az egész dolog csak a lelkemben játszódott volna le. Mintha nem is lettem volna a testemben.

*** Tom ***

- Vele megyek! - mondtam és éreztem, hogy a szemeim könnyesek.

- Rendben! Mi megyünk utánatok! - mondta Bill és Keri köré fonta a karjait aki szintén sírt. Elindultam a mentősök után és végig Emili kezét fogtam.

Hogy tehette ezt? Mégis miért tette? Miért csinált ilyen hülyeséget? Mi járt a fejében, hogy meg akart halni?

Éreztem, hogy egy könnycsepp megint legördül az arcomon de nem érdekelt. Nem érdekelt, hogy erősnek kéne lennem, nem érdekelt, hogy gáz, hogy sírok... Nem érdekelt más csak, hogy Emili végre magához térjen!

- Rendbe jön, ugye? - kérdeztem a mentőst mikor már a kórház felé tartottunk.

- Nem tudhatom... De azt, hiszem most már küzd... Ami furcsa egy olyantól aki öngyilkos akart lenni... - mondta miközben a gépet figyelte.

- Szóval van esélye? - erősködtem.

- Igen... Ha nem küzdene akkor már nem a kórházba kéne vinni... - mondta és Emre pillantott.

- Hála' égnek... - mondtam és közelebb hajoltam Emilihez. - Idefigyelj Em! Tudom, hogy utálsz... De küzdened kell... Értem... Hallod? Nekem te vagy a legfontosabb! - mondtam szomorúan. Hihetetlen, hogy ahhoz, hogy ezt kimondjam valamelyikünknek haldokolnia kell...

- Felgyorsult a szíve... - mondta a mentős én pedig döbbenten bámultam a monitort. És igaza volt.

- Szeretlek! - suttogtam a fülébe, hogy a mentős gyerek ne hallja. A gép ismét gyorsabbnak jelezte a szívverését. Elmosolyodtam. Ez azért jelentett valamit...

Várjunk csak? Em... Em azért akart... meghalni, mert szeretett? Azt hitte nem szeretem? Azt hitte nekem csak szex? Azért akadt ki? Azért mondta, hogy neki ez fontos? Azt hitte, hogy ez a módja, hogy velem legyen?

Emili szeret! - hallottam a hangot a fejembe amitől elmosolyodtam.

*******************************************************************

Sziasztok!

Hát azért reménykedtem benne, hogy lesznek akiknek lesik az utolsó sor... :) És azt is reméltem, hogy elég megható rész lett...

Nem tudom, hogy ez milyen... Igazából nekem nem tetszik... De remélem nektek igen!

Köszönöm a komikat!!!!

Rienneee, eszofi, blair18, Evi1022, xusi, Adri, Ravenia, AnonimGirll, DaDa

11. Rész : Mi értelme?

- Van rajtam furcsa? - kérdeztem mikor már egy ideje bámult.

- Ja, nem... - fordult el zavartan Tom. Ha nem  ismerem, azt mondom, hogy még el is pirult, de ez teljes  képtelenség.

- Mehetünk? - kérdeztem és mellé léptem.

- Igen... - csillant fel a szeme amin elmosolyodtam. De aztán újra pillangók kezdtek repdesni a hasamban... Rettenetesen izgultam... Féltem, hogy mi fog ebből az egészből kisülni, vagy, hogy mit fog hozzám szólni...

- Miért vagy ideges? - kérdezte és az ujjait összefonta az enyémmel. A szívem tombolt, a gyomrom liftezett az arcom lángolt és a szavak elakadtak félúton.

Most komolyan megfogta a kezem? Komolyan megsimogatta a kézfejem? Tényleg csillogott a szeme mikor rám nézett? Mi folyik itt?

- Inkább hagyjuk! - legyintettem a szabad kezemmel. Tom elém állt, de olyan hirtelen, hogy nekimentem. - Mi az? - néztem rá és barna szemei azonnal megbabonáztak.

- Beszéljünk meg valamit! - mondta komolyan.

- O.. oké... - dadogtam és totál elpirultam. Teljesen össze voltam zavarodva, nem értettem, hogy Tom mit akar tőlem... Nem értettem miért viselkedik úgy velem mintha egy szerelmes pár lennénk... Én ezt nem kértem... Mondjuk baromi jól esett, de aztán rá kellett jönnöm, hogy neki ez az egész nem azt jelenti mint nekem...

- Barátok vagyunk! Szeretném ha bíznál bennem és mindent elmondanál! Szeretném ha azért mert lefekszünk egymással megmaradna a bizalom... - mondta majd nehézkesen folytatta. - Azért mert nem vagy... unk... szerelmesek... Attól még lehet belsőséges és komoly... - mondta és lehajtotta a fejét. Miért volt nehéz kimondania, hogy vagyunk? Miért hangzott úgy mintha csak én nem lennék szerelmes? Pedig pont fordítva volt... Kettőnk közül én voltam az egyetlen aki szerelmes volt...

- Én is így gondoltam... - mondtam de magamban teljesen mást mondtam volna. Magamban üvöltve zokogtam... Magamban ezt mondtam : " Szeretlek! Hát nem látod? Én vagyok itt az egyetlen szerelmes! Miért viselkedsz így? Miért nem veszel észre? Miért nem akarsz úgy is? Miért csak a testem miatt akarsz? Miért csak olyan barát vagyok aki megfelel egy szexpartnernek? Miért nem szeretsz? Mi a baj velem???

- Rendben! Szóval miért vagy ideges? - kérdezte és közelebb lépett. A keze a derekamon volt és mélyen a szemembe nézett.

- Mert... - nyeltem nagyot. Ezt még soha senkinek nem mondtam el. - Egyszerűen félek és kész... - mondtam végül és tovább indultam. Tom egy ideig szótlanul követett.. Túl sokáig, hogy úgy érezzem valami baja van. Végül felnéztem rá hiszen már félúton jártunk.

- Nem voltál még senkivel? - kérdezte végül.

- De... - mondtam. Tényleg így volt... De attól még félhettem. Főleg egy ilyen fiútól aki annyi nővel volt...

- Akkor? Em... én nem akarom, hogy csak azért játsz ilyen hülyeségeket mert megcsókoltalak.... - mondta és megint elém állt.

- Ez nem hülyeség Tom Kaulitz! - kezdtem kiabálni mert ezzel a lelkembe taposott. Hát tényleg nem értette? Hát tényleg nem látta, hogy milyen fontos nekem? - Ez az egész nagyon fontos nekem... Vagyis eddig az volt! - mondtam és sírva fakadtam. Tom értetlenül és szomorúan bámult rám amitől nekem csak rosszabb lett. A sírást zokogás váltotta fel... Nem bírtam tovább, elrohantam. Szerencsére nem voltunk messze a háztól így sikerült felrohannom a szobámba, fellöktem Billt és Kerit de nem érdekelt. Kulcsra zártam a szobám ajtaját és nem érdekelt a dörömbölés és az ideges kérdezgetés, hogy mi történt. Egyedül akartam lenni... Egyedül akartam maradni és soha többet nem akartam látni Tomot. Megbántott.

Mégis miért nem látja, hogy ez fontos nekem? Miért nem lát át rajtam? Miért viselkedik így velem? Miért nem szeret?

*** Tom ***

Nem tudtam Em reakciójával mit kezdeni. Nem értettem, hogy miért reagált így. Hiszen egyértelmű volt, hogy van egy ok amiért ezt csinálja, és nem tűnt nyomós oknak. Ha fél... ha izgul az azt jelenti nincs hozzászokva, hogy úgy feküdjön le valakivel, hogy nem érez semmit...én pedig ahhoz nem voltam hozzászokva, hogy érzelemmel feküdjek le valakivel.

Mikor végre magamhoz tértem azonnal rohanni kezdtem. Scotty persze nem értette mi bajom van és, hogy miért nem haza megyek. Hogy miért a szomszéd házba rontok be kopogás nélkül.

De tudni akartam, hogy mivel bántottam meg, úgy, hogy nem is akartam. Tudnom kellett, hogy miért nem hülyeség neki ez a játék... Hogy miért olyan fontos neki, hogy velem legyen.

- Tom? Mégis mi a franc történt? - kérdezte ingerülten Keri. Éppen Em szobája előtt álltak Billel. Bill az ajtót verte, hogyEm nyissa ki.

- Mindenki hagyjon békén! - jött a válasz az ajtó mögül.

- Em! kérlek engedj be! Ezt meg kell beszélni! Hallod! Nem tudom mivel bántottalak meg! - léptem az ajtóhoz dörömbölve.

- Mi történt?- kérdezte Bill is.

- Beszélgettünk... - mondtam flegmán és éreztem, hogy a fájdalom ami bennem volt kiül az arcomra.

- Tom te takarodj! - hallatszott és ettől a mellkasomban valami fura szúrást éreztem. Ez lenne a fájdalom? Ha igen nem akarok szerelmes lenni...

- Nem megyek el amíg ki nem jössz! Beszélnünk kell! Bármit is tettem nem szándékos volt! - kiabáltam.

- Vedd már észre ami körülötted van és takarodj! - mondta Em, de én nem értettem. Mit kéne észrevennem? Azt, hogy most vesztettem el? Hát legyen, de akkor i vissza fogom szerezni és megbeszéljük ezt az egészet...

- Tom? - tette Bill a vállamra a kezét. Ő biztos érezte, hogy most nagyon nem vagyok rendben. Hát nem is éreztem úgy magam...

- Miért fáj ennyire? - csuklott el a hangom miközben az öcsémre néztem.

- Keri magunkra hagynál egy percre? - fordult a lány felé. Ő csak bólintott és lement a földszintre. - Miért nem mondod el neki?

- Mégis mit? - kérdeztem. Nem akartam, hogy elmondja neki vagy, hogy bárki is tudja, hogy mit is érzek egy lány iránt.

- Mindketten tudjuk, hogy fontosabb mint egy barát...

- De én neki nem.... - sóhajtottam.

- Mégis min veszekedtetek?

- Nem veszekedtünk... Csak... Szóval... Meséltem, hogy mennyire le akarom fektetni. - Bill elképedve bólintott. - Szóval tegnap a medencében megcsókoltam. Amikor elrohant... Szóval tudtam, hogy ez így nem lesz jó... Visszavettem a tempóból és ma megbeszéltük ezt az egészet. Erre ő kitalálta, hogy feküdjünk le amikor jól esik... Meg csináljuk ami jól esik... És akkor mikor hazaindultunk, láttam, hogy fél... Szóval mondtam, hogy egy ilyen hülye játék miatt ne izguljon mert nem akarom, hogy olyat tegyen amit nem akar... -  mondtam és még mindig nem volt világos, hogy ebben mi volt bántó.

- És mondott valamit?

- Igen... Hogy ez nem hülyeség és, hogy neki fontos, vagyis eddig az volt... - ismételtem el amit nekem mondott Em. - És akkor sírva fakadt és hazarohant...

- Biztos meg volt rá az oka, hogy ezt mondta... - tette Bill a vállamra a kezét.

- De mi? Ez ami a legszörnyűbb az egészben! hogy nem tudom mi volt az ok...

- Nem lehet, hogy szer...

- Kizárt!- mondtam azonnal.

- Erre inkább nem mondok semmit! De ha tényleg azt érzed iránta és amint látom nem akarod elmondani... - sóhajtott. - akkor meg ne add fel. Te vagy a nagy nőfaló! Nem lehet nehéz levenni egy csajt a lábáról és magadba bolondítani... - mondta majd felállt és ott hagyott. Igaza volt... Ki kellett valamit találnom... De előbb azt, hogy mi ez az egész és, kibékülni vele.

- Emili! Kérlek nyisd ki! - mondtam ismét de nem jött válasz. - Kérlek! Kérlek bocsáss meg! - kiabáltam. Majd háttal az ajtajának lecsúsztam. - Bocsáss meg! - ismételtem el halkabban és a tenyerembe temettem az arcom.

*** Emili ***

Ha a szerelem csak fájdalomból áll mi értelme érezni? Ha a szerelem csak összetöri a szíved minek szeretni? Ha a szerelem csak tönkre teszi az életed akkor miért van az élet? Ha szerethetsz de nem  szerethetnek viszont akkor mi értelme, hogy fellángoljon ez az érzés? És mégis mi értelme élni a nélkül, hogy azt a boldogságot átéld valaki mellett? Mégis milyen unalmas lenne az élet ha egyszer az életben nem szeretnél valakit? Ha csak egyszer tapasztalod meg az is mély nyomot hagy az életedben és a személyiségedben... Ha csak egyszer érzed azt, hogy valakiért meghalnál már megérte élni... De amikor szenvedsz miatta és tudod, hogy soha nem kellenél neki akkor úgy érzed nincs értelme élni, hogy nincs tovább. Nincs is miért ezen a világon lenned hiszen csak azért élsz, hogy őt boldoggá tedd... De ez lehetelten ha ő ezt nem akarja, így nincs célod amiért még küzdj a fájdalommal és a bánattal... Nincs miért tovább küzdeni az élet vad hullámaival mert az akit szeretsz nem tud megvédeni és te nem tudod megadni neki azt amire vágyik...

Így nekem sincs tovább értelme életben maradnom...

********************************************************************************************************

Sziasztok! Belefért egy rész és lehet esténként még tudok hozni! Remélem  tetszett!!

a komikat köszönöm!!!!

Rienneee, Ravenia, blair18, Adri,   AnonimGirll, MercerGirl,  DaDa, Tubica

10. Rész : Neki csak szex

Elkapott a pánik és egy pillanatra még a fényképekre sem tudtam koncentrálni. De aztán egyszer csak Scotty rajtam feküdt és az arcom nyalogatta. Na ettől magamhoz tértem.

- Vá, én is szeretlek! - próbáltam elfordítani a fejem nevetve.

- Gyere Scotty! - hívta Tom nevetve. Felültem és láttam Tomon, hogy elégedetten mosolyog...

- Ez direkt volt igaz... - kérdeztem szigorúan.

- Igen... - vallotta be mosolyogva és megvonta a vállát. Baromi édes volt... Ahogy beszélt meg minden... A tekintetem a szájára siklott amit észrevett, de azonnal elkaptam a tekintetem és megcsóváltam a fejem.

Uralkodj magadon!

- Szemét... - próbáltam játszadozni és játékosan meglöktem.

- Nem vagyok az... De annyira elkalandoztál, hogy muszáj volt tennem valamit...

- Elég lett volna szólni... - mondtam miközben pakolni kezdtem a cuccot.

- Így viccesebb... - nevetett. - Amúgy min gondolkodtál el ennyire? - kezdte fürkészni az arcon. Megdobbant a szívem és éreztem, hogy elpirulok. Tom barna szemei állandóan perzselni kezdték a bőröm...

- Semmi komoly dolgon... - mondtam gyorsan.

- Aha persze... - mondta és láttam, hogy elszomorodik.

- Most meg mi a baj? - kérdeztem sóhajtva.

- Azt hittem barátok vagyunk... - nézett rám. Nagyot nyeltem... A szívem majdnem kiugrott a pánikból... Nem akartam neki elmondani... gyorsan ki kellett találnom valamit.

***Tom***

- Azok is vagyunk! - mondta, de nem hittem el. Láttam rajta, hogy még mindig idegesíti, hogy ráhajtottam. - Csak... tudod... - hebegett.

- Em... Figyelj... - kezdtem sóhajtva és a tekintetét kerestem. Igazából én sem értettem, hogy ez az egész miért olyan fontos nekem.

- Nem Tom! Most te fogsz figyelni rám! - mondta határozottan majd nagyot sóhajtott és letette maga mellé a gépet. Csendben maradtam és leültem mellé, hogy végighallgassam. Nem tudtam levenni az arcáról a szemem.  - Bartok vagyunk... így van... És mindent el fogok mondani, de vannak olyanok amiket még Keri sem tud... Ezt megérted? - bólintottam. - Köszönöm! És, hogy tudd... Az, hogy megcsókoltál, mindent összezavart... Nem értelek! Nem tudom miért tetted! Ha tényleg a barátod lennék akkor nem csak egy éjszakára kellenék... - mondta és hallottam, hogy a hangja megremeg. A tekintetem azonnal rá szegeztem de nem láthattam az arcát mert elrejtette.

Nem értettem, hogy miért zavar, hogy azt hiszi, hogy csak egy éjszakára kellek neki, vagy, hogy egyáltalán miért nem így van. Emili rohadt jó csaj volt és tényleg lefektettem volna... De volt bennem más érzés is amit nem értettem. Nem akartam bántani... Nem akartam, hogy csak egyszeri alkalom legyen... Nem tudtam mi ez, de megijesztett, hogy ha vele lefeküdnék nem csak szex lenne... annál komolyabb, olyan akit senki mellett nem éreztem még... És ez rohadtul zavart.

Én voltam Tom Kaulitz a híres nőcsábász, aki minden nőt megkap akit csak akar, és akkor jön ő és ő nem akarja... Nekem meg ő kell... Nem akartam, hogy megváltozzanak a nézeteim a nők felé... De ki tudja.. lehet ha megkapom minden a helyére kerül... Csak el kéne érnem, hogy belemenjen... De közben úgy, hogy nem bántom meg... Mert mindezek ellenére valamiért fontos volt nekem...

- Em... - sóhajtottam mire rám nézett.  A szeme könnyes volt amitől megdöbbentem. Sír? De mégis miért? Nem... Ennyire nem bánthattam meg... - Mi a baj?

- Az előbb mondtam...  - mondta gúnyosan.

- Ja  te... - húztam oda a mellkasomra. Nagyon jól esett a közelsége. Megnyugtatott, hogy a karjaimban tarthatom... - Figyelj most jól! Tényleg le szeretnék veled feküdni... - éreztem, hogy a teste megfeszül a karomban így gyorsan folytattam. - Nem tudom miért mert fontos vagy nekem! Fontos vagy és nem akarlak megbántani azzal, hogy csak egy éjszaka az egész mert te ennél többet érdemelsz! Viszont akkor is vágyom rád mert nagyon jól nézel ki... - mondtam el a majdnem teljes igazságot. Eszem ágában sem volt elmondanom, hogy mennyire össze vagyok zavarodva attól amit a közelében érzek.

*** Emili***

Éreztem, hogy az arcom  lángol a szívem tombol és az agyam szinte hangosan kattogott, hogy megtalálja a megoldást. Tom szinte kérlelt, hogy feküdjek le vele... És én persze mindennél jobban akartam mert szerettem. De ő nem szeretett és lehet, hogy neki elég lennék egyszer...

De a szerelmemet iránta nem tudtam tovább türtőztetni ahogy a karjaiban tartott... Vele akartam lenni még ha ennek az lesz a vége, hogy össze töri a szívem... De akartam és úgy döntöttem ezúttal nem fog érdekelni a fájdalom! Csak vele akartam lenni bármilyen ára is volt ennek.

- Szóval... -kezdtem és nagyot nyeltem. - ... akarsz engem... néztem fel rá. A tekintete az enyémbe fúródott és mindent elárult.

- Igen... - mondta. A szívem megdobbant, az arcom lángolni kezdett ahogy éreztem, hogy újdonsült tervem mindjárt más is megtudja. Mi lesz ha nem megy bele? Mi lesz ha nemet mond vagy kinevet?

Nem! Egyszer élünk és szeretünk ennyire! És ezért bármit meg kell tenni!

- Ahogy én is téged! - mondtam ki végül. Láttam, hogy az arcára a megdöbbenés, a nemértés majd a vágy ül ki.

- Tessék? - csodálkozott rám teljes joggal hiszen három napja arról papolok, hogy nem lesz köztünk semmi...

- Én is akarlak... - nyeltem még nagyobbat és az arcom lángolni kezdett.

- Ezt most nem... nem értem... - mondta még mindig zavartan.

- Hidd el én sem... - mondtam komolyan.

- Akkor? - éreztem, hogy közelebb csúszik. Nos akkor most vagy soha...

- Lenne egy ajánlatom... - mondta és én is közelebb csúsztam és a testünk összeért. Persze a szíve vad kalimpálásba kezdett és a gyomromat ellepték a pillangók.

- Mi szerint?

- Kihúzhatnánk a határokat... - mondtam halkan de nem mertem ránézni.

- Nem értelek... - vallotta be és ránéztem. Nagyot sóhajtottam és kamuzni kezdtem.

- Az a csók... A csók bebizonyította, hogy tényleg vágyom réd ahogy mondtad. És jobban mint hittem és mivel te is akarod és én is... Mindketten ezt akarjuk... Ezért... Mit szólnál egy kapcsolathoz? - mondtam. Nagyon furán nézett rám.

- Tapi, csók és...

- Szex... - mondtam gyorsan és elpirultam.

- Emiatt ne legyél zavarban! - mosolygott rám és elkapta az állam és maga felé fordította az arcom. Tudtam, hogy nyertem. Tudtam, hogy soha nem fog kiderülni, hogy én azért csinálom mert halálosan szeretem és máshogy nem juthatok a közelébe... Ez volt az egyetlen esélyem Tomnál, és nekem ez megfelelt, csak vele lehessek!

- Szóval?  - kérdeztem izgatottan.

- Nekem tökéletesen megfelel! - mondta halkan és az ajkai máris az enyémeken pihentek. Élveztem... Nagyon is. Szinte azonnal a nyakáért nyúltam és közelebb húztam. A nyelvünk szinte egyszerre furakodta át magát a másik szájába. S a szívem tombolt, Tom keze pedig a nyakam simogatta ami nagyon - nagyon jó érzés volt. Tudtam, hogy ő most nem érez semmit puszta vágynál de nekem megfelelt...

- Dolgozzunk is! - mondtam mikor elhúzódott.

- Ezt most ne várd tőlem! - mosolyodott el és újra megcsókolt.

*** Tom***

Annyira fantasztikusan csókolt. Annyira vágytam rá, sokkal jobban mint bármelyik más nőre egész életemben. Vágytam rá és örültem, hogy ő vetette fel azt az ötletet. Örültem mert így közel kerülhettem hozzá...

A kezét körém fonta és úgy éreztem, hogy el kell döntenem és azonnal le kell vetkőztetnem.

- Menjünk haza! - súgtam a fölébe. Elmosolyodott és összepakoltuk a cuccunkat. Nem bírtam ki, hogy ne stíröljem, hiszen fantasztikusan nézett ki.

Aztán rám nézett és rájöttem, hogy mi az a másik érzés ami bennem kavargott. Hirtelen megfogalmazódott bennem az az egy szó... Egy érzés amit csak akkor éreztem mikor az a végzős ribanc átvert...

Ahogy Em rám emelte hihetetlenül gyönyörű szemeit, rájöttem, hogy szeretem. De nem is akárhogy... Először boldog voltam de aztán rögtön elszomorodtam... Em nem így érzett irántam... ő csak szexet akart... Semmi mást...

******************************************************************

Sziasztok!

Remélem elnyerte a tetszéseteket a rész é nem fogtok lefejezni... Egy kicsit még szeretném húzni az agyatokat XD Meg kavargatni a kakit a szereplők körül :)

Szóval nagyon KÖSZÖNÖM a komikat!

Rienneee, AnonimGirll, Evi1022, Ravenia, DaDa, Cinti.:), Adri, MercerGirl

És megint mondom, hogy hétfőtől nem igen lesz rész a jövő héten mert vigyáznom kell az unokahúgaimra... -.-  De aha tudok akkor jövök és írok :) Csak türelem :)